Az ellenzék 2022-es államfőjelöltje úgy látja, a Fidesz által írt alkotmányban már most is benne van egy olyan – igaz, szubjektív – elem, amellyel elmozdítható az államfő, ha önként nem távozna.
Egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban. A kártevő valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól azzal az ígérettel, hogy cserébe hozzáférhetnek bármely telefonszám híváslistájához és üzeneteihez. A valóságban azonban csak véletlenszerűen generált adatokat jelenítenek meg.
A személyijövedelemadó-bevallások beadási határideje május 20. – a tervezetet a NAV szinte mindenkinek elkészítette, de aki változtatna rajta, vagy csak egyáltalán érdekli, már csak pár óráig nézheti meg. Az adó egyszázalékokról is csak május 20-ig lehet rendelkezni.
A bizottság, az EP és a Tanács megállapodtak az USA-val kötött vámalku működéséhez szükséges jogszabályokról. A szabályozásba belefoglalnák, hogy az USA-nak nyújtott kedvezmények Trump elnökségének végével egyéb intézkedés híján automatikusan megszűnnek.
Az elnök családtagjainak pénzügyeire is vonatkozó tiltást egy olyan, egyébként is sokat kritizált megállapodásba csomagolták be, amely egy 1,8 milliárd dolláros alapból tervezi kártalanítani az elnök szövetségeseit.
Milliárdos károkat okozott a MÁV-nak Lázár János a választási kampányban, mert főként fideszes vezetésű önkormányzatoknak sorra engedte el a Volánbusszal szembeni tartozásait – tudta meg a HVG. A tárcavezető az üres kassza ellenére új vállalásokra is kényszerítette az állami céget.
Lengyelországban a Donald Tusk vezette koalíció nem váltotta be ígéreteit: nem számoltattak el, nem tudták teljesen leváltani a PiS rendszerét. Magyarnak azonban sokkal nagyobb felhatalmazása van - ő valós esélyt kapott a váltásra. Gyorsan kell hát cselekednie a lap nyilatkozói szerint.
Nemrég biztató kutatás jelent meg a disszociatív identitászavar – közismert nevén többszörös személyiségzavar – gyógyításával kapcsolatban. Az egyik legsúlyosabb pszichiátriai betegségben szenvedők sokszor az öngyilkosságig is eljutnak, hogy véget vessenek kínzó tüneteiknek és gyakran széttört életüknek.
A brit külügyminiszter felidézte, hogy London és Párizs többnemzetiségű tengeri koalíció létrehozását kezdeményezte a Hormuzi-szoros teljes újranyitására és díjmentes használatának biztosítására. London e kezdeményezés jegyében már a múlt héten bejelentette, hogy jelentős mennyiségű hadfelszerelést telepít a Hormuzi-szoros térségébe.
Magyar Péter miniszterelnök egyik első intézkedéseként kedden nyilvánosságra hozta a kegyelmi botrány elérhető iratait. Ezekből nemcsak az eljárás példátlan gyorsasága táplálja a legmagasabb szintű politikai befolyásra okot adó gyanút, hanem az a körülmény is, ahogyan a Budaházy-per farvizén Kónya Endre menlevelet kapott.
Ügynöki szerződés kötésekor az ügynök megbízást kap arra, hogy elősegítse a megbízója tulajdonát képező termék értékesítését, és jutalékot számláz az eladott termékek után. Átadható-e az értékesíteni kívánt termék az ügynökcégnek, hogy azt a telephelyén értékesítse a megbízója számára? Ebben az esetben az ügynökcég megszerzi-e a tulajdonjogot? Mit kell rögzíteni a szerződésben? A kérdésekre Gyüre Ferenc adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló, az Adózóna szakértője válaszolt.
A nyári szezon közeledtével ismét előtérbe kerülnek az egyszerűsített foglalkoztatás kapcsán felmerülő kérdések. Egyszerűsített foglalkoztatás esetén kell-e írásos munkaszerződést kötni? Ha igen, milyen esetekben? Vagy elég a jelenléti ív vezetése? A kérdésekre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő, az Adózóna szakértője válaszolt.
A magántőkealapokról szóló vitákban általában a tulajdonosi kör, a diszkréció vagy a nagyvállalati felvásárlások kerülnek reflektorfénybe. Arról azonban jóval kevesebb szó esik, hogy ezek a konstrukciók adójogi szempontból hogyan működnek valójában. Pedig a magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka éppen az, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek. Éppen ezért érdemes közelebbről megvizsgálni első körben a magántőkealapok jogi hátterét, ezt követően pedig azt, hogyan épül fel a magántőkealapok adózási rendszere – hívja fel a figyelmet írásában dr. Magyar Csaba TEP, LL.M., a Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda vezetője, az Adózóna szakértője.
Reflektorfénybe került a bizalmi vagyonkezelés (bvk), miután Kármán András parlamenti meghallgatásán úgy fogalmazott: „megszüntetik a bizalmi vagyonkezeléshez indokolatlanul kapcsolódó kedvezményeket”. A mondat felületes olvasatban sokaknál riadalmat okozott, némileg félremagyarázva azt: mintha azt jelentené, hogy a bvk teljes jogintézményét kivonják a forgalomból. A félreértések elkerülése végett fontos tisztázni, mit jelent a mondatban az „indokolatlan” adóelőny, és mi az, ami továbbra is teljesen védhető keretek között maradhat. A témáról Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő, a TaxArt 2005 Kft. vezető cégtársa, az Adózóna szakértője ad áttekintést.
Mi a teendő abban az esetben, ha a vendéglátóhely típusa nincs kitöltve a nyilvántartásban, de a fogyasztás a 10/2026. kormányrendelet szerinti minden más előírásnak megfelel? A kérdésre Lucz Zoltánné adószakértő válaszolt.