Tuningcég tette emészthetőbbé a Ferrari megosztó külsejű első villanyautóját
Úgy tűnik, hogy a Ferrari Luce meglehetősen furcsa formatervét némi tuninggal egyértelműen befogadhatóbbá lehet varázsolni.
Úgy tűnik, hogy a Ferrari Luce meglehetősen furcsa formatervét némi tuninggal egyértelműen befogadhatóbbá lehet varázsolni.
Kiesett ablaktáblák és meglazult székek is okoztak már balesetet magyarországi bíróságokon, ahol a bírák télen néha fűthető mellényben ülnek, nyáron pedig az is előfordult már, hogy vádlottakkal és tanúkkal együtt rosszul lettek a tárgyalóban. Az Országos Bírósági Hivatal hiába költene karbantartásra, az Orbán-kormány drasztikusan megvágta az erre fordítható költségvetési keretet. Nem csoda, hogy sokakat felháborított, hogy a Kúria felújított épületébe márvány elnöki fürdő, télikert és bírói klub is jutott.
A GKI szerint jelenleg három kulcskérdés merül fel az egykor oly népszerű adózási forma visszavezetésénél.
A GLP–1-alapú fogyasztószerek az elmúlt években forradalmasították az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség kezelését, látványos fogyást és kedvező anyagcsere-változásokat eredményezve. Egy friss kutatás azonban arra figyelmeztet, hogy a hosszabb távú használat mellett nőhet a csontritkulás kockázata. A szakértők szerint a gyors testsúlycsökkenés nemcsak izomvesztéssel, hanem a csonttömeg csökkenésével is járhat, ami különösen az erre hajlamos csoportokban jelenthet problémát.
A legalább 75 milliárd dollár bevonását célzó részvénykibocsátási rekord után akár 988 milliárd dollárra nőhet a techguru vagyona, így már csak nagyjából egy Steven Spielberg-nyi vagyon kell ahhoz, hogy Musk legyen a világ első ezermilliárdosa. Ez kis túlzással már csak formaság lesz.
A jövő évi tornát Mannheimben és Düsseldorfban rendezik.
A hőmérséklet napközben 24 és 29 fok között alakul.
A légitársaság menetrendi és operatív okokra hivatkozik.
Az ukrán elnök szerint csak közvetlen államfői tárgyalások útján zárható le a háború.
A kormányhivatal vizsgálatot indított az ügyben.
Magyar Péter egészen rövid beszédet mondott a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Kossuth téren. Pozsonyban nem aratott osztatlan sikert.
Andoni Iraola a Bournemouth csapatától érkezik Szoboszlai Dominikékhoz.
Göd polgármestere személyesen találkozna Gajdos László miniszterrel, miután a frissen elkészült akkreditált zajmérési jegyzőkönyv igazolta, hogy a Samsung gyárából jön a zaj – amit a Göd-ÉRT egyesület már jó ideje állít saját méréseik alapján.
A fiatal a barátaival kocsikázott, és két gyalogosra is rálőtt az autóból.
Nem ez az első klasszikus autója, amit elektromosság hajt.
1976. június 4-én Balatonszemesnél a vonat halálra gázolta a magyarországi színészet történetének meghatározó egyéniségét. Aki életével is, halálával is megosztotta azokat, akiknek magánemberként, nézőként, munkatársként, színházi emberként közük volt hozzá. Ma sem tudjuk biztosan, öngyilkos lett-e, vagy baleset áldozata.
A természetnek fura csodái vannak. Ezek közé tartozik az egyik legegyszerűbb lény, a korongállatka is, amely összetett formákba hajtogatja magát, dacára annak, hogy nemhogy agya, de még izmai sincsenek.
A II. kerületi polgármester szerint a vele szembeni gyanúsítás teljes egészében megalapozatlan.
A hatóságok szerint a robbanószerkezet működőképes volt, és nem ez nem volt az egyetlen baljós tárgy, amit a férfi fel akart vinni a repülőre.
A tinédzserkor telis-tele van tanulnivalóval magunkról, a másikról, a világról. A párkapcsolat vagy maga a „randizás” egészen új készségek alkalmazását igényli a serdülőtől. Az első romantikus kapcsolatok ennek a tanulásnak a terepei és a későbbi párkapcsolatok szempontjából fontos mérföldkövei is egyben, de sajnos előfordul, hogy az első szerelmek nem jó emlékeket, hanem a bántalmazás nyomait hagyják maguk után.