Fotók: villamossal ütközött egy autó az Üllői úton
A baleset körülményeit vizsgálják.
A baleset körülményeit vizsgálják.
A BvOP elismerte a hibát, és vizsgálatot indítottak.
Megnevezték, mely erdőkben vezetik be, meddig tart, és milyen kivételek lehetnek.
A teljes párttámogatási rendszer felülvizsgálatát is elrendelte a kormány.
Gyenes Levente már át is vette az ajánlóíveket.
Emlékezetes marad egy gyerek számára a kínai harci robotbemutató, de nem pozitív értelemben: a szerkezet ugyanis a semmiből úgy hasba rúgta, hogy összecsuklott a fájdalomtól.
Az elmúlt 14 évben csak a Hungast-csoport cégeivel szerződött a közétkeztetés biztosítására a pécsi önkormányzat – értesült a HVG. A város sajtóosztályát azután kerestük meg, hogy a polgármester tájékoztatása szerint a hatóságok a közétkeztetéssel kapcsolatos dokumentumokat vizsgálták át, amikor a pártokon átívelő – a fővárosban parkfenntartási pénzeket, ismert polgármestereket érintő – korrupciós botrány miatt nyomoztak. A közbeszerzési adatbázis szerint a mostani, 2027-ig tartó szerződés értéke több mint 10 milliárd forint.
Négy asztronautát küldtek át az állomáshoz dokkolt űrhajóra, és próbálják megszüntetni a szivárgást.
A leköszönő vezető arra hivatkozott, hogy az új kormány szándéka a közmédia teljes átalakítása.
A jereváni repülőtéren már osztogatták az Oroszországból érkezőknek a behívót.
Még él.
A most záruló tanévben nem lesz teljesítményértékelés.
Máig úgy érzi, a Tompos Kátyától átvett szerepet csak kölcsönkapta, és a taps is a fiatalon elhunyt művésznek szól. Balla Eszter a színházi feladatai mellett érintett szülőként a fogyatékkal élők érdekében is hallatja a hangját. Interjú.
A színészt a kedvenc konditerme előtt fotózták le tekerés közben.
A légzés nem csupán a testünk oxigénellátására szolgál. Több korábbi kutatás is igazolta már, hogy befolyásolhatja az agyi aktivitást is, akár alvás, akár ébrenlét közben.
András egykori herceg Jeffrey Epsteinnel ápolt barátsága miatt már nem tagja a királyi családnak, mégis az uralkodóház fizette gazdag lányai albérletét, míg ő három házat is bérbe adott, és zsebre tette a bevételt.
Az ukrán haditengerészet tájékoztatása szerint a drón „az ellenség elektronikus hadviselési eszközeinek hatására” vált irányíthatatlanná.
Ez a legó több darabból áll, mint az egész világot modellező eddigi legócsúcstartó, a 11 695 darabos Világtérkép, és még Gaudí épületének ólomüveg ablakait is modellezi.
Mikrobákról hallva fertőzések, betegségek jutnak az eszünkbe, azonban ez a világ sem fekete-fehér. Ideje átgondolni, újra definiálni a mikroorganizmusokról alkotott képet, ugyanis nem mindegyikük veszélyes a szervezetünkre, sőt, vannak közöttük kimondottan hasznosak is közöttük. Ausztrál kutatók adatbázisa egy fontos lépés a „rehabilitáció” területén.
Az olasz autót nem használták az elmúlt három évben.