Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
A Sziget azt hirdeti: nem kell egyben kifizetni a több tíz-, vagy akár százezer forintos bérletet a fesztiválra, lehet részletekben is törleszteni az árát. Persze ilyenkor van némi pluszköltség.
Tavaly a középhőmérséklet országosan 2,1 fokkal haladta meg az 1991-2020-as években mért átlagot.
A Jun Szogjol ellen lázadás címén kiadott letartóztatási parancs hatálya hétfőn éjfélkor lejár.
A rendszerváltást hozó bársonyos forradalom, majd a közös állam felbomlása óta eltelt idő fő tanulsága, hogy a cseh paternalizmustól megszabadult Szlovákia bebizonyította, annak ellenére képes az önálló létre, hogy Csehország továbbra is stabilabb és fejlettebb állam. A két nép kapcsolata a szakítás óta is szoros, most Robert Fico barátkozása Vlagyimir Putyinnal éket ver közéjük.
Két nappal az Aszad-rezsim december eleji bukása után már a menekültek hazaküldéséről beszéltek, most ezt a belügyminiszter is megerősítette. Februárban előrehozott választások lesznek, és a migrációt tekintik a németek a második legnagyobb problémának.
Invazív kezelés helyett például mágneses stimuláció némíthatja el a hallucináció közben hallott fantomhangokat.
Hadházy Ákos azonosította a férfit, akit az indiai Keralában magánlátogatáson lévő Orbán Viktor kíséretében fotóztak. Krishna Kumar Magyarországon működtet ájurvédikus gyógyító központot, és ebben Gattyán György az üzlettársa.
Ma a fiatalabb generációk tagjai messze nem olvasnak annyit, mint a nagyszüleik, persze ennek technológiai okai is vannak. Azonban e megváltozott információbefogadás az agyra is hatással lehet.
A soros elnökséget Magyarországtól átvevő Lengyelország előtt álló kihívások, Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólagos mesterstratégiája, Ukrajna jövője Trump hivatalba lépése után, Ursula von der Leyen bizottsági elnök és az olasz posztfasiszta Giorgia Meloni mint „Európa-csapat”, az osztrák kormányválság kilátásai – egyebek közt ezekkel a témákkal foglalkoznak a világlapok. Nemzetközi lapszemle.
Elnöki Szabadság Érdemrendet kapott Soros György a leköszönő amerikai elnöktől, Joe Bidentől, amelyre a közösségi oldalán reagált a magyar származású üzletember.
Nem sokkal a beiktatása előtt, és nem sokkal Orbán Viktor hasonló látogatása után kereste fel Giorgia Meloni olasz kormányfő Donald Trumpot floridai birtokán. Szóba került köztük az ukrajnai háború, a Közel-Kelet és gazdasági témák is.
A birkózás a következő amerikai kormányzattal próbára teszi Varsót, amely Budapestet váltja az EU soros elnökségében.
A német kancellár a Stern hetilapnak adott interjúban válaszolt az X tulajdonosának támadásaira.
Az autó megpróbált elszökni a rendőrök elől, végül egy másik autóval ütközött.
Tudják ugyanazt, mint a világ legjobb borászképző egyetemein, ezért jó értelemben vett öntudatot igyekeznek kialakítani szőlész-borász hallgatóikban – mondja Nyitrainé dr. Sárdy Diána, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusának főigazgatója, aki szerint ők az egyik legnagyobb nyertesei a gödöllői központú MATE létrejöttének.
A biturbó V6-os Praga Bohema ára adók nélkül is 600 millió forint magasságában mozog.
Lekordonozták a Halászbástyát, hogy pénzt szedjenek a dunai panorámáért, aztán a közfelháborodás elsöpörte az egészet. Történelmi csúcsra ért a magyar háztartások eladósodottsága, miközben milliárdokat pumpálnak az Eximbankba. Egyre furcsább Mészáros Lőrinc exvejének kartellügye, Tiborcz István győri üzlettársa deszkával és cukorkával repül rá Paksra, Nagy Márton testvérének köre meg napelemparkot épít. Merre lesz a Mere? Ez a HVG első heti gazdasági összefoglalója 2025-ben.
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten Lenthár Balázs Hősök vagy gonosztevők? sorozatából egy kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete.
Nincs szükség varázslatra, méregdrága termékekre és kozmetikai eljárásokra, ezeknél fontosabb a következetesség és a tudatosság.
Benjámin Netanjahu pontos utasításokat adott a tárgyalások lefolytatására.
A polgármester szerint a nevelés hiánya állhat a városban tapasztalt károkozások hátterében.
Az Amerikai Egyesült Államok legmagasabb kort megért elnöke volt.
Véletlenszerű videót elindító gombot tesztel a YouTube, egyesek már nyomkodhatják.
Megvolt az első idei sorsolás.
Milyen egy fiatal leszbikus nő élete 2024-ben Magyarországon: a szégyenről, a gyerekvállalás kínzó vágyáról, a rejtőzködésről, a propaganda és a gyűlöletbeszéd hatásairól és azokról a szerelmes pillanatokról szól Kupihár Rebeka A heterók istenéhez című verseskötete, amik miatt mégis megéri. Interjú.
A szociáldemokraták szerint a Néppárt a dolgozók és a nyugdíjasok kárára akarja betömni a költségvetési hiányt.
Miután Nagy Márton és minisztériuma helyretette a sajtót, hogyan kell, úgymond, “megfelelő és körültekintő” módon értelmezni a KSH adatait, a Duma Aktuál sem akart lemaradni. Litkai Gergely helyre kis sorvezetőt rittyentett, hogy mindenki világosan lássa, mik a helyesen értelmezendő új mutatók és új szándékok. Azt is megláthatjuk, mi jut eszébe a ChatGPT-nek a magyar gazdaságról, ami – ez is kiderül – egy dologban nagyon hasonlít Kovács András Péterre.
Szerinte Magyar demagóg elvárásokkal provokálja az Alaptörvény szerint megválasztott vezető közjogi tisztségviselőket.
A rizottó az olasz konyha egyik legváltozatosabb és legkedveltebb fogása, amely számtalan formában elkészíthető. Íme néhány főzési tipp Maxine Clark gasztronómiai szakíró és főzőtanár Rizottó című könyvéből. Részlet.