Friss hírek

Egy ingyen letölthető e-könyv öt olyan AI-csapdát mutat be, amit érdemes elkerülni

Mára szinte minden cégnél használnak valamilyen mesterséges intelligencia-alapú megoldást legalább egy üzleti funkcióban, egyes becslések 90 százalékos arányról szólnak. Ugyanakkor az induló projektek csupán mintegy tizede jut túl a kísérleti szakaszon és épül be a napi folyamatokba. Az AI-robbanást övező eufória lecsengésével hazai és nemzetközi szinten is egyre világosabbá válik: nem a technológia jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem a működési keretek hiánya.

Pokoli lesz idén az Everest

Nepál rekordszámú mászóengedélyt adott ki a világ legmagasabb hegyére, ráadásul a tavaszi mászószezon is jelentős késéssel indult az Everesten. Borítékolhatók a forgalmi dugók a halálzóbában.

Magyar Péter még májusban Lengyelországba látogat

Magyar Péter miniszterelnökként várhatóan még májusban Lengyelországba látogat első hivatalos külföldi útja keretében - erősítette meg a korábbi sajtóértesüléseket Ignacy Niemczycki lengyel külügyminiszter-helyettes szombaton az RMF FM rádiónak adott nyilatkozatában.