Több juthat az EU kohéziós alapjaiból a csatlakozóknak

Az Európai Bizottság döntése szerint 30 százalékkal emelkednek az EU kohéziós alapjaiból elnyerhető támogatási összegek – jelentette a Le Monde hírére hivatkozva az EU Observer. A lap szerint a döntésből a leginkább a csatlakozó országok profitálhatnak.

  • unknown unknown
Több juthat az EU kohéziós alapjaiból a csatlakozóknak
Szerdán tervezi bejelenteni a bizottság azt a döntését, amelynek alapján az EU 30 százalékkal 336 milliárd euróra emelné az unió fejletlen régióinak támogatását szolgáló kohéziós alapok pénzét. A Le Monde információi szerint 2007 és 2013 között évente 48 milliárdot költenek a kohéziós alapokra, szemben a 2006-os 38 milliárd euróval.



Az EU Observer szerint az aránylag fejletlen infrastruktúrájú régiók támogatását célzó összegek 65 százaléka az új tagállamokba áramlik majd. A kohéziós alapok ugyanis azokat a régiókat támogatják, ahol az egy főre jutó GDP nem haladja meg az EU átlagának 75 százalékát. A csatlakozó államok polgárainak több mint 90 százaléka pedig ilyen területeken él.



A Le Monde szerint a bővítés hatására csökken az EU egy főre jutó GDP-jének átlaga, aminek az lesz a hatása, hogy számos, ma még támogatott EU-régió az új tagállamok miatt elesik eddigi jussától. Az ilyen területek közé tartozik majd a francia lap szerint Athén, Liverpool, Lipcse és Drezda.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.