Tetszett a cikk?

A BÉT érdekelt egy regionális tőzsdeszövetség létrejöttében, ezért a varsói tőzsde közelgő privatizációja fontos kérdés Budapestnek - mondta a hvg.hu-nak Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke.

Az én feladatom az lesz, hogy a bécsi tőzsdével összetartsuk a BÉT-ben többségi részesedést szerzett osztrák banki hátterű befektetői csoportot és érdekeltté tegyük őket abban, hogy a lengyel börze privatizációját is fontos napirendi pontjukká tegyék – tette hozzá a tőzsdeelnök.

A jelenleg 98,8 százalékos állami tulajdonban lévő lengyel börze privatizációjára legkorábban jövő tavasszal kerülhet sor. Piaci elemzők szerint a tenderen várhatóan a budapesti tőzsdében már többséggel rendelkező osztrák pénzintézetek (HVB, Erste, Raiffeisen) is megmérettetik majd magukat. Amennyiben ez a csoport nyerné meg a privatizációs tendert, úgy semmi nem állhatna egy regionális szövetség létrehozásának útjában - nyilatkozta Wieslaw Rozlucki, a lengyel börze elnöke. A bécsi és a budapesti börze vezetői a következő hetekben várhatóan puhatolózó tárgyalásokat kezdenek a lengyelekkel - írja a Világgazdaság.

Szakértők szerint a lengyel kormány legalább 100 millió eurót szeretne kapni a varsói értéktőzsdéért, ami - figyelembe véve, hogy a tőzsde több tíz millió eurós készpénzvagyonnal is rendelkezik - nem irreális várakozás.

A lengyel tőzsde bekebelezése meglehetősen nagy falat lenne a bécsi tőzsde tulajdonosainak - vélekedik a Napi Gazdaság. Mint ismeretes, a BÉT és a vele a közeljövőben egyesülő BÁT felét, illetve háromnegyedét, valamivel több mint 8 milliárd forintért vették meg osztrák és magyarországi osztrák hátterű bankok, illetve a bécsi tőzsde, ám az árban a magyar elszámolóház fele is benne foglaltatott. A zömmel készpénzt tartalmazó Keler nélkül a májusi tőzsdevételár mintegy 25-30 millió eurós cégértéket adna a magyar tőzsdére. A varsói értéktőzsde napi átlagos forgalma 2003 októbere és 2004 áprilisa között 86 millió, a BÉT-é 45 millió dollár volt.

A lengyel börze előtt gyakorlatilag három út áll. Vagy egy nagy tőzsde vásárolja fel, vagy egy közép-európai tőzsdeszövetség része lesz, esetleg hazai befektetők - bankok, nyugdíjpénztárak, befektetési alapok – veszik meg. Ez utóbbi esetben megismétlődhet a magyar példa. Egy szemfüles befektetőcsoport többséget szerez, majd jó áron továbbadja részesedését egy külföldi tőzsdének – vázolta fel a lehetőségeket a BÉT elnöke.

A nagy külföldi tőzsdék közül érdekelt lehet az Omhex névre hallgató svéd-finn tulajdonú északi tőzsdeszövetség, amely nemrég a litván tőzsdét vásárolta fel. Nagy valószínűséggel indul a versenyben a nyugat-európai tőzsdék egy részét összefogó francia Euronext, amely ajánlatot tett a litván tőzsdére is. A Deutsche Börse részéről szintén magától értetődő lépés lenne, ha megpróbálná megszerezni a szomszédos kisebb piacot, Frankfurtból egyébként sem nézik jó szemmel azt, hogy a bécsi tőzsde külön életet kezdett élni. A londoni LSE viszont eddig se vásárolt fel más tőzsdéket, így kevésbé valószínű, hogy a lengyel börzére pályázna – mondta el Szalay-Berzeviczy a hvg.hu-nak.

A közép-európai tőzsdék akkor tudnának önállóságukból a legtöbbet megőrizni, ha egy regionális tőzsdeszövetségbe tömörülnének, amelynek egyik tagja sem elég erős egyedül ahhoz, hogy magába olvassza a többit – tette hozzá a BÉT elnöke.

A budapesti tőzsde felvásárlása csak az első lépése egy nagyobb tőzsdeszövetség kialakulásának, amely Csehország, Szlovákia, Horvátország és Szerbia tőzsdéit is magában foglalhatja majd és Lengyelország is potenciális partner lehet – nyilatkozta a Financial Timesnak Stefan Zapotocky, az osztrák tőzsde elnöke. A szövetséget a közös részvénybirtoklás erősítené, mindegyik tőzsde független maradhatna, és megtarthatná menedzsmentjét. Kelet-Európa fiatal piacai ugyan gyorsan növekednek, likviditásuk azonban alacsony, és a tőzsdére bevezetett társaságok száma is kevés. Az osztrák bankok a magyar leányvállalatokon keresztül ügyes lépéssel hozták helyzetbe magukat, valamint Bécs és Budapest börzéit, ami azt valószínűsíti, hogy magyar segítséggel az osztrák börze fogja majd összefogni a régió tőzsdéit, amennyiben Varsóban is sikerrel járnak.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!