Tetszett a cikk?

A munkahelyteremtés jegyében csökken az egészségügyi hozzájárulás, leírható a helyi adó és nem nő a minimálbér. Cserébe adóznak viszont a tőzsdei ügyletek, a motorkerékpárok és a drága autók – ismertette a kormány jövő évi elképzeléseit az Országos Érdekegyeztető Tanács hétfői ülésén.

A magánszektor számára 4,5 százalékos nominális béremelést javasolt a jövő évre Gyurcsány Ferenc kijelölt kormányfő az Országos Érdekegyeztetési Tanács mai ülésén. Ez pontosan megegyezne a 2005-re a kormány által prognosztizált infláció mértékével – jegyezte meg a Reuters. A magánszektor számára javasolt béremelés mértékét követné az állami szektor is - közölte Gyurcsány. A kormányfőjelölt arra is emlékeztetett, hogy a kis- és közepes vállalkozások adókedvezményeket kapnak a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében, például 50 százalékkal csökkenthetik tb-járulékfizetésüket, ha pályakezdőket, gyesről visszatérőket vagy 50 év fölötti tartósan munkanélkülieket vesznek föl. A kormány négy éves hivatali ideje alatt négyszázezer új munkahelyet akar teremteni.



Árfolyamnyereség-adó, kedvezmény limit



Jövő év november elsejétől 1200 forinttal csökkenne a tételes egészségügyi hozzájárulás az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfői plenáris ülésére kiadott pénzügyminisztériumi kiegészítő tájékoztató szerint.



Az adókedvezményekre vonatkozóan a tájékoztató közli: ezek közül egyetlen jogcím sem szűnik meg jövőre, azonban az érvényesíthető adókedvezmények együttes összege nem haladhatná meg az évi 100 ezer forintot. A korlátozás nem vonatkozna a családi, a személyi, valamint a lakáshitel-törlesztési kedvezményre. A tájékoztató szerint a minimálbér adómentességét továbbra is az adójóváírás, illetve a kiegészítő adójóváírás biztosítaná. A kedvezmény korlátozása 6 millió forintos éves jövedelemnél lépne be, e felett a 100 ezer forintos keret csökkenne, 6 millió 500 ezer forint felett éves összes jövedelem esetén pedig nem járna adókedvezmény.



A tervek szerint jövőre megszűnne a tőzsdei ügyletek eredményének adómentessége. A tőkejövedelmekre egyébként irányadó 25 százalékos adómérték helyett az árfolyam-nyereség adója 12,5 százalék lenne. A Pénzügyminisztérium javaslata szerint az adóévben keletkezett árfolyam-veszteség az adóbevallásban az árfolyam-nyereséget csökkentené.



A települési önkormányzatok szociális bérlakás-problémáján kíván enyhíteni a PM javaslata azzal, hogy adómentessé tenné a lakásbérbeadásból származó jövedelmet. Ennek feltétele lenne, hogy a bérbeadásra hosszú lejáratú - legalább öt éves - bérleti szerződést kell kötni, s a lakást az önkormányzat szociális bérlakásként hasznosítsa. A társasági adóban hasonló szabályok érvényesülnek, ott adóalap-csökkentés formájában történik a kedvezményezés, a bérbeadás bevételének az értékcsökkenési leírásként elszámolt összeget meghaladó része az adóalapot csökkentő tétel.



Az EVA esetleges módosításaival a kormányzat megvárja az EU elbírálását, ami várhatóan októberben lesz.



Autó, motor



A pénzügyminisztériumi tájékoztató szerint a regisztrációs adóban a személygépkocsira vonatkozó adótételeknél 5 százalékos valorizáció történne. A jövő évtől motorkerékpárok után is kellene regisztrációs adót fizetni. A PM előzetes tervezete szerint jövőre a regisztrációs adó a kereskedők számára ÁFA köteles lenne, hatályát kiterjesztenék a motorkerékpárokra, s az adó mértékét 7-8 százalékkal emelnék meg. A PM előterjesztését a kormány várhatóan szerdai ülésén tárgyalja. Magánszemélyeknek nem kellene regisztrációs adót fizetniük.



Az új törvénytervezet kiterjeszti az adóztatható kört a motorkerékpárokra. Ennek mértéke 80 köbcentiméterig 10 ezer forint, 125-ig 50 ezer forint, 500-ig 70 ezer, 900-ig 90 ezer, míg e felett 110 ezer forint lenne motorkerékpáronként – írja a portfolio.hu.



A benzinmotoros autók után 1,100 köbcentiméterig illetve a dízelmotorosok után 1,300 köbcentiméterig 130 ezer forintot kellene fizetni, ha az 5-ös vagy annál jobb környezetvédelmi besorolású, míg ha 5-nél rosszabb környezetvédelmi osztályú, akkor 195 ezer forintot. Mindkettő 8,3 százalékos emelkedést jelent.



Új elem ugyanakkor, hogy a nagy összegű gépjárművek esetén, a mellékletben meghatározott adó összege felett, személygépkocsiknál a 6 millió forint, motorkerékpároknál pedig a 3 millió forint feletti rész további 5 százalékát kell fizetni.



A helyi adó leírható



A korábbi terveknek megfelelően 25 százalékról 50 százalékra növekszik a társasági adóból leírható helyi adó mértéke, illetve 9 hónapig 50 százalékos TB-járulék kedvezményt kapnak azok a munkáltatók, akik fiatal pályakezdőket, gyesről, gyedről visszatérő kismamákat, kispapákat, illetve 50 éven felüli tartós munkanélkülieket foglalkoztatnak.



A jövedéki adó esetében a dohánytermékeknél várható emelés.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Jól látja: Windows 10 fut az iPhone X-en

Jól látja: Windows 10 fut az iPhone X-en

Járvány van, de újabb milliárdok mennek a “rendkívüli migrációs nyomás kezelésére”

Járvány van, de újabb milliárdok mennek a “rendkívüli migrációs nyomás kezelésére”

Kódolva volt, hogy az USA lesz a járvány új gócpontja

Kódolva volt, hogy az USA lesz a járvány új gócpontja