Tetszett a cikk?

A kormányfőjelölt arra kéri az igazságügy-minisztert és a pénzügyminisztert, vizsgálják meg, hogy a "bankadó" minden tekintetben kiállja-e az alkotmányosság próbáját, és ha vannak kételyeik, álljanak elő új javaslattal.

A miniszterelnök-jelölt a Magyar Televízió Hétfő este című műsorában azt mondta, a kormány nem megy a bankokkal szemben, csak a közös felelősségre apellál. Hozzátette: a bankokkal a pénzügyminiszter folytatott konzultációt az őket érintő adóemelésről, és reméli, hogy ez a konzultáció tisztázta mindkét fél pozícióját.



Arra a kérdésre, hogy az adóemelés miatt néhány bank esetleg kivonulhat a magyar piacról, Gyurcsány azt mondta, "nem eszik ilyen forrón a kását". Megjegyezte, hogy a bankok a magyar vállalatok és magánszemélyek betéteiből, hiteleiből élnek, és ezt a piacot nem lehet "csak úgy" otthagyni.



Draskovics Tibor pénzügyminiszter múlt szerdán jelentette be, hogy a pénzügyi vállalkozások nyereségadója 24 százalékra emelkedik 2005-ben, míg a többi vállalkozásé 16 százalék marad. A személyi jövedelemadó-kedvezmények területén bekövetkező változásokról a miniszterelnök-jelölt azt mondta, a lakástámogatási kedvezmény évi hatmillió forintos jövedelem esetén "elkezd megszűnni", akárcsak 12 millió forintos éves jövedelemnél a családtámogatás.



Gyurcsány nem tudta megmondani, pontosan mekkora lesz a létszámleépítés jövőre az államigazgatásban. Kitért ugyanakkor arra, hogy az elmúlt években több mint 30 ezerrel nőtt az állam vagy az önkormányzatok által foglalkoztatottak száma.



A vajdasági magyarellenes atrocitások ügyében a kormányfőjelölt reményét fejezte ki, hogy a szerbiai választásokat megelőző felfokozott hangulat után az általános politikai hangulat konszolidálódni fog. "Ha nem így lesz, a magyar kormánynak és az európai közösségnek figyelmeztetni kell, hogy az államnak dolga megvédeni állampolgárait, és ez a kötelezettség független attól, milyen nemzetiségűek ezek a polgárok. Azt hiszem, Magyarország és Európa együtt kellően erős lesz ahhoz, hogy ha kell, segítséget kérjünk és kapjunk a szerb kormánytól" - jelentette ki Gyurcsány. (MTI)

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Legalább két különböző forrásból származik a Marson talált víz

Legalább két különböző forrásból származik a Marson talált víz

Marabu Féknyúz: A rendkívüli jogrend

Marabu Féknyúz: A rendkívüli jogrend

Tamás Ervin: Holnap újra online

Tamás Ervin: Holnap újra online