FVM: Orbán szőlészete 41 milliós állami támogatást kapott

Az Orbán Viktor családi érdekeltségébe tartozó kft. 2001-ben összesen 41 millió 475 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert el szőlőtelepítésre - tudatta a földművelésügyi miniszter.

  • unknown unknown
FVM: Orbán szőlészete 41 milliós állami támogatást kapott
Török Zsolttal, a szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére írt válaszlevélben Németh Imre azt írta: a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a támogatást ültetvénytelepítés jogcímen kapta. A támogatott beruházás összes költsége 71 millió 508 ezer forint, ebből vissza nem térítendő állami támogatás a 41 millió 475 ezer forintos összeg.



A beruházás területe 13 hektár szőlő. A vonatkozó 2001-es FVM-rendelet értelmében legfeljebb 40 millió forintos támogatást nyújthat a tárca pályázatonként. Az említett cég ezért az FVM által nyújtott támogatásból 34 millió 324 ezer forintot nyert el, a maradék 7 millió 151 ezer forintot a Megyei Területfejlesztési Tanács nyújtotta, szintén költségvetési forrásból - áll a miniszteri válaszban.



A támogatás kezdete 2001, vége 2005. Az első évben, 2001-ben 8 millió 778 ezer forintot kapott a cég, 2002-ben 11 millió 470 ezer forintot, a további évekre 22 millió 227 ezer forint kifizetése maradt.



Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt kormányfő felesége, Lévai Anikó a Blikk című napilapnak azt mondta, hogy az összesen 48 hektáron gazdálkodó cégből az ő résztulajdona 8 hektár. Állítása szerint az ő tulajdonrészét nem érintette a támogatás.



Németh Imre levelében kitért arra: parlamenti hozzászólásával ellentétben az Orbán család érdekeltségébe tartozó kft. ugyanolyan jogcímen jutott állami támogatáshoz, mint a Wekler Ferenc volt SZDSZ-es parlamenti alelnök érdekeltségébe tartozó cégek.



Török Zsolt kedden fordult írásbeli kérdéssel a miniszterhez az ügyben. A képviselő felidézte: hétfőn a parlamentben feltett azonnali kérdése nyomán a Fidesz-frakció szóvivője, Halász János is elismerte, a volt kormányfő felesége, Lévai Anikó résztulajdonában lévő cég valóban kapott szőlőtelepítési célra állami támogatást.



Németh Imre hétfői válaszában azt mondta: "csodálkoznék azon, ha az ön felvetésének bármi valóságalapja lenne, egyébként úgy tudom, hogy Orbán Viktor családja bányavállalkozásban utazik". Hozzátette: nem indult volna ekkora sajtókampány egy kormánypárti képviselő szőlőtelepítése miatt, "ha a Fidesz elnöke is hasonló cipőben járna".



A közelmúltban hasonló, 128 millió forintos támogatás és egy borvidék átminősítése miatti lobbizása miatt lemondott Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke. A szőlőtelepítési ügyet az ellenzék zavaros, korrupciós ügyként ítélte meg, az SZDSZ viszont arra hivatkozott, hogy nem történt törvénysértés.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.