A részvénypiac forgalma jónak mondható, 9,28 milliárd forint volt. A vezető részvények a Richter kivételével drágultak a keddi záráshoz viszonyítva. Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. szakértője a pozitív nemzetközi trend hatásán kívül azzal magyarázta a szerdai újabb BUX-csúcs elérését, hogy a pesti börze egy kisebb "megpihenés" után folytatta azt az emelkedő trendet, amely az elmúlt heteket általában jellemezte. Kiemelte az OTP drágulását, amelyről kifejtette: a befektetők már rég "megemésztették" a bankokra kivetendő különadó bevezetését, a bankpapír még mindig sztárpapírnak számít. (MTI)
Történelmi csúcson a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX új történelmi csúcson, 12.556,18 ponton zárt szerdán. Az előző napi záró értékhez képest ez 114,76 pontos, 0,92 százalékos emelkedés.
A szám, amely többet árul el az egészségünkről, mint a vérnyomásunk
Nemcsak az általános állóképességet, hanem az életkilátásokat is meglepően biztosan jelzi előre egy egyre többet emlegetett mérőszám.
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
A Kúria döntött az MTA-vagyonnal kapcsolatos perben
Takács Péter elégedetlen azzal, hogy a kormány 3,6 milliárdot szán a kórházi klímák felújítására
Hegedűs Zsolt reagált Takács Péter állítására: A kormány nem vitatkozni akar a hőséggel
Magyar Péter üzent Windisch Lászlónak, nem biztos, hogy minden uniós pénz hazajut – ezek voltak a kormány döntései
Magyar Péter üzent Orbán Balázsnak és „Szalai Zolinak”, hogy nehogy kifosszák még gyorsan a vagyonkezelő alapítványokat
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„Nagyon jó, hogy lesz a faluban bankautomata, most már csak kellene egy olyan bankkártya, amin van pénz”
Rogán Antal találmányának előéletét is érinti egy nyolc éve indult NAV-nyomozás
A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt indult.