Tetszett a cikk?

A két kormánypárti frakció közös módosító indítványban kezdeményezi a darab alapú termékdíj bevezetését az italpalackokra és műanyagszatyrokra.

Erről Orosz Sándor, az MSZP-frakció környezetvédelmi munkacsoportjának vezetője beszélt. Szerinte a darab alapú termékdíj lehetővé teszi azt is, hogy ismét működhessen egy betétdíjas rendszer. A frakciók a módosító indítványban a korábbi egyeztetések után már megjelent táblázatot és díjtételeket nyújtják be.



"Meggyőződésünk, hogy az egyébként újra nem tölthető palacknak is lehet visszaváltási ára, ha úgy tetszik betétdíja" - tette hozzá a politikus.



A termékdíj ellen a gyártók jelentős része tiltakozik. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!