A technológiák, amelyek meghatározhatják a jövőnket
A világ leginkább nem a politikusok, hanem a feltalálók, újítók, fejlesztők gondolataitól változik meg. Persze főleg azoktól, amelyeket a pénz a hátára kap. A Business 2.0 című amerikai üzleti magazin minden évben közzéteszi azoknak a technológiáknak a listáját, amelyek az adott évben, s várhatóan a következőben a legnagyobb hatással lehetnek a világ körfogására.
Tavaly az év technológiájaként az internetes társkereső szolgáltatásokat jelölte meg a lap. Méghozzá azért, mert az ilyen jellegű weblapok szolgáltatásait milliók és milliók vették igénybe szerte a világon, s nyilván sokak életére meghatározó hatással van és lesz a kapcsolatépítés eme frissen a köztudatba robbanó eszköze. Szemben például az ismeretterjesztő előadások sztárjával, a nanotechnológiával, amelynek perspektívái igen szélesek, de a hatása egyelőre még elenyésző.
Internetes hang
Az idén is megtörtént az eredményhirdetés, s a lista élére az „internetes hang” került. Ettől a technológiától az idén a becslések szerint 463 millió dollár forgalom várható, de 2008-ra a piac már 5,8 milliárd dollárosra bővülhet. A fejlett országokban, ahol a szélessávú internet szolgáltatás már jelenleg is a lakosság 20-25 százalékának a rendelkezésére áll, s a penetráció drasztikusan növekszik, az interneten keresztüli olcsó telefonálás igen rövid időn belül a fejére állítja a távközlési piacot.
Bár egy nemrégiben megjelent, a magyarországi távközlési helyzetet elemző felmérés szerint a hagyományos vonalas telefonszolgáltatás még sokáig fennmarad, a nemzetközi trendeket jól mutatja, hogy a világ legnagyobb hagyományos telefontársasága, az AT&T tavaly júliusban bejelentette, hogy többé nem már nem foglalkozik hagyományos hálózata bővítésével, s erőforrásait a webalapú telefonszolgáltatások fejlesztésére összpontosítja.
Szatellit rádió
A műholdas rádiózásnak van egy óriási előnye: bárhonnan sugározhat és bárhová, ahová a csatorna tulajdonosai akarják. Ez azon kívül, hogy a földi adóhálózat igen drága kiépítése vagy bérlése nem terheli őket, azzal az előnnyel is jár, hogy a sugárzott műsor tartalmát egy-egy ország hatóságai csak igen nehezen, vagy sehogy sem kontrollálhatják. Nem véletlen, hogy Howard Stern, a világ rádiózásának kérlelhetetlen szókimondásáról, s nagyon jövedelmező szerkesztői tevékenységéről ismertté vált csillaga, a sokasodó botrányok elől a földi hálózatokat maga mögött hagyva műsorát egy szatellit rádióra költöztette. A műholdas rádiózás piaca ennek ellenére sem bővül túl gyorsan. Idén 840 millió dolláros forgalom bonyolódik az éterben, négy év múlva a becslés szerint 1,8 milliárd dollár bevételre számíthatnak az éteri adók.
Hitelkockázati modellezés
Mi lehet a valószínűsége, hogy egy cég nem lesz képes visszafizetni az általa felvett hitelt? Ez a kérdés izgatja az összes bankot, amely pénzt kölcsönöz. S ez mozgatja a pénzintézeteket, hogy az idén a hitelkockázatot modellező eszközökre (főként szimulációs szoftverekre) 100 millió dollárt költsenek, s négy éven belül ilyen célú kiadásaikat 1 milliárd dollárra növeljék.
RNS interferencia
Az RNS interferencia (RNSI) a gyógyszeripari csúcstechnológia csúcsa. A módszert mindösze hat éve fedezték fel. Az RNSI munkamódszere, hogy lerombolja a hírvivő RNS (ribonukleinsav) azon szálait, amelyek az ártalmas fehérjék reprodukciójáért felelősek. Ezzel óriási lehetőségek nyílnak a rák elleni gyógyszerek és a szembetegségek gyógyszereinek fejlesztése előtt. A kutatásokra az idén 190 millió dollárt fordítanak, s a RNSI-ből 2010-re 1,7 milliárd dolláros árbevételt várnak a gyógyszeripari cégek.
Fogalom térképészet
Az információs társadalom természetes velejárója, hogy korábban elképzelhetetlen mennyiségű információ keletkezik, amelynek javarésze nem egyéb, mint hulladék. A fogalom térképészet a mesterséges intelligencia egyik igen hatékony új ága, amely a legkülönfélébb formában keletkező, és a legkülönfélébb helyeken megjelenő információk között próbál kapcsolatot létesíteni, s e kapcsolatokból hasznos információkat állít elő. Ilyen célokra az idén a vállalatok várhatóan 730 millió dollárt, de három év múlva már 2,4 milliárd dollárt költenek.
Nyílt forráskódú adatbázisok
A nyílt forráskódú adatbázisok (például a MySQL) az elmúlt évek során odáig fejlődtek, hogy valóságos konkurrenciát támasztanak az olyan nagy multik termékeinek, mint az Oracle vagy az IBM. A piac mérete az idén 100 millió dollárosra tehető, de öt éven belül ennek az ötszörösére növekedhet.
Bluetooth
Semmi kétség: a technológiai világ nagy visszatérője a rövid távú, nagyfrekvenciás adatátviteli megoldás, a Bluetooth. A technológia már tíz éves, s a bemutatása után hatalmas optimista érdeklődés vette körül. Aztán szép lassan visszahullott az érdektelenség ködébe. De mint Gandalf mágus a Gyűrűk urában, kiemelkedett a homályból, s az idén már 163 millió dolláros forgalom származik a felhasználásából. Jelenleg már több mint 1400 különböző termékbe használja a technológiát, többek között az Intel legkorszerűbb Centrino chipjeivel szerelt notebookok, amelyek egy internetes kapcsolódási pont (hot spot) hatósugarán belül képesek vezeték nélkül automatikusan a webre kapcsolódni. Becslések szerint 2008-ra a Bluetooth már 1,7 milliárd dolláros forgalamt fog lebonyolítani.
Tíz technológia, amelyre jövőre már figyelni kell
Kvantum számítógép
Megjelenik a már régóta várt új generációs chip, amelyet elsőként az IBM, a Sony és a Toshiba fog gyártani. A szupertitkos felépítésű mikroprocesszor a hírek szerint százszor gyorsabb lesz, mint a jelenleg ismert PC-chipek. Az úgynevezett kvantum ugrást kihasználó elektronikus morzsa először várhatóan a Sony PlayStation 3-as videojátékgépben fog debütálni.
Internetes keresés a merevlemezen
A Google, a Microsoft és a Yahoo kiterjesztik keresőszolgáltatásaikat olyan területekre, ahová korábban a nyilvános keresőgépek sohasem nyújtották ki a csápjaikat, azaz a számítógépek merevlemezeire. A felhasználók így a saját gépükön is megtalálhatják a szükséges információkat a korábban csak webes keresésre használt eszközökkel, méghozzá anélkül, hogy le kellene mondaniuk a világhálón megszokott alaposságról és sebességről. A technológia terjedését azonban akadályozhatja a félelem, hogy a szoftverek kifejlesztői beleláthatnak a winchestereken lévő tartalomba.
Rakétavédelmi pajzs
Az amerikai védelmi minisztérium Kaliforniába és Alaszkába telepíti azokat a rakétákat, amelyek az exoszférában képesek megsemmisíteni az ellenséges robbanófejeket hordozó eszközöket. A Boeing, a Lockheed Martin és a Raytheon végzi a munka javarészét, amelynek 2005-ös költségvetése 2,5 milliárd dollár.
Drogszűrő értágítók
A gyógyászatban már jól ismertek azok az értágító hálók, amelyek megakadályozzák, hogy a korábbi szűkületek helyén újabb lerakódások keletkezzenek. A most megjelenő eszközök azonban olyan új anyagokból készülnek, amelyek képesek kiszűrni a véráramból azokat a vegyi anyagokat, amelyek jelenléte hozzájárulhat az újabb elzáródások kialakulásához. Ezekre a fejlesztésekre az elkövetkező három évben csak az amerikai gyógyászati konszernek legkevesebb 7 milliárd dollárt fognak költeni.
Videó a DSL-en
A technológiai fejlesztések lehetővé tették, hogy azokon a rézkábeleken, amelyen jelenleg a DSL szolgáltatások érhetők el, hamarosan megrendelésre küldött videofilmek érkezzenek a televíziókészülékekre. Az adatkonverzióért set top boxok lesznek felelősek. Ezzel a DSL a kábelszolgáltatások olcsó alternatívájává válik.
Neuro szkennerek
A mágneses rezonancia a jövőben már nem csupán az orvosi képalkotás eszköze lesz. Az eddig rejtett daganatok, elváltozások kimutatására szolgáló eszközzel jövőre már a hangulatváltozások következtében fellépő agyi reakciók is feltérképezhetővé válnak. Ez azt jelenti, hogy megmérhetővé válik például, hogy egyes emberek bizonyos termékek bemutatására hogyan reagálnak. Így könnyen elképzelhető, hogy az MRI a fókuszcsoportos marketing vizsgálatok eszközévé válik.
Infláció kereskedelem
A kormányok, nagy befektetők, befektetési alapok, nyugdíjalapok és minden olyan pénz és értékpapír-piaci szereplő, amelyik ki van téve az infláció káros hatásainak, olyan tervező rendszereket, s olyan pénzpiaci termékeket (például inflációs swap) kap a kezébe, amelyekkel hosszú távon a jelenlegieknél sokkal hatékonyabban tarthatja fenn a szükséges hozamokat.
Kompozit autók
Az autóiparban az üzemanyag fogyasztás leszorítása kulcskérdés. Ennek egyik módja, hogy csökkentik a gépkocsik súlyát. A most megjelenő kompozit anyagok, amelyekből a műszerfalak, a belső tér borításai, a hangrendszerek burkolóelemei készülhetnek legalább 15 kilogrammal csökkenthetik ezeknek az elemeknek az összsúlyát. Hosszú távon ez jelentős üzemanyag megtakarításhoz vezet. Az első szuperkönnyű anyagokkal bélelt modellel a Toyota jelenik meg jövőre.
Kiterjesztett internetes szolgáltatások
A legfejlettebb internetes szolgáltatások, mint például a Google, az alapfunkcióikon kívül egyre több olyan eszközt is a felhasználók rendelkezésére bocsátanak, amelyek korábban a PC-kre telepítve voltak csak elérhetők. A legtipikusabb ezek közül a böngészőhöz kapcsolt e-mailezési lehetőség. Ezek az internetes megoldások lehetővé teszik a weboldalak számára, hogy a rajtuk lévő adatokat komplexen kezeljék, és gyorsan elérjék a felhasználók, méghozzá anélkül, hogy sok felesleges adatot kellene letölteniük.
Titán-grafit szárnyak
A tenisz- és golfütők kialakításához már régóta használnak szupererős és szuperkönnyű kompozit anyagokat. Most a Boeing tervezői gondoltak egy nagyot és a grafit-epoxi-polimer-titán lemezeket kulcsépítőanyagokká tették a cég vadonat új tervezésű, jövőre megjelenő 7E7 típusú repülőgépénél.