A jegybank tiltakozása ellenére a kabinet támogatja a jegybanktörvény kormánypártok által javasolt módosítását. A döntésről a kormány tájékoztatta az Európai Központi Bankot. A hvg.hu-nak nyilatkozó elemzők szerint a javaslat negatív üzenet küld a befektetőknek.

A kormány támogatja a jegybanktörvény MSZP-SZDSZ-es módosítását, "abból a megfontolásból, hogy ez a kormány nem támogatna olyan módosító indítványt, amely a jegybanknak a kormány alá sorolását tervezné" - mondta László Boglár kormányszóvivő. A módosítás után a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke továbbra is bírná azt a jogosítványát, hogy nagyobb fennhatósággal rendelkezzen a Monetáris Tanács tagjainak kijelölésében – mondta, majd hozzátette: a jegybank elnöke hat tagot, a kormány öt tagot jelölhetne a testületbe.



Arra a felvetésre, hogy a törvény módosításának ügyében konzultálni kell az Európa Központi Bankkal (EKB), László Boglár azt mondta: a pénzintézettel a parlamenti döntésig kell felvenni a kapcsolatot. A pénzügyminiszter tájékoztatta az Európa Központi Bankot a módosító indítványról. A bank vezetőjének véleménye megérkezik a parlamenti döntésig - közölte. Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha az európai bank kifogásolja a módosítást, László Boglár azt mondta: "várjuk meg az EKB véleményét".



Az MNB szerda délután kiadott közleményében tiltakozott a jegybanktörvény módosítása ellen, mondván, a kezdeményezés célja a monetáris politika közvetlen kormányzati befolyásolása, ami ellentétes az európai normákkal és súlyosan sérti az MNB függetlenségét. A Monetáris Tanács két tagjának kizárása mandátumuk lejárása előtt jogellenes, mind a hazai, mind az európai gyakorlatban példátlan, az MNB számára elfogadhatatlan – áll a közleményben. Részletek...



A hvg.hu által megkérdezett magyar és külföldi gazdasági elemzők szerint a kormánypárti javaslat csak tovább fűti a kormány-jegybank konfliktust és negatív üzenet küld a befektetőknek. Részletek...

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mindkét irányból tilos volt a behajtás, nem érdekelte, meghalt az utasa

Mindkét irányból tilos volt a behajtás, nem érdekelte, meghalt az utasa

A bencés szerzetesek is megtippelték, ki éli túl a Trónok harcát

A bencés szerzetesek is megtippelték, ki éli túl a Trónok harcát

Áder János részvétét fejezte ki a Srí Lanka-i áldozatok családtagjainak

Áder János részvétét fejezte ki a Srí Lanka-i áldozatok családtagjainak

Japán átfordult a Csodálatos harmónia korszakára, és már előre örül neki

Japán átfordult a Csodálatos harmónia korszakára, és már előre örül neki

Sri Lanka – két nap kényszerszünet

Sri Lanka – két nap kényszerszünet

Harminc év börtönt kapott a bolgár újságírógyilkos

Harminc év börtönt kapott a bolgár újságírógyilkos