Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A magyar szoftveriparban jelentős növekedési potenciál rejlik, amelynek kiaknázása koreai hardvergyártókkal közösen sikerrel kecsegtethet - mondta Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter.
A szerdán megrendezett Magyar-Koreai Fórumon tartott előadásában a miniszter azt mondta, hogy a magyar szoftveripar fellendülésével az ágazat jelenlegi évi 150 millió dolláros termelése akár egymilliárd dollárra nőhet öt éven belül.
Kóka János megjegyezte, hogy a szoftveripar fellendülésében kulcsszerepe lehet annak az együttműködési lehetőségnek, amelyet a magyar kormánydelegáció múlt héten vetett fel koreai tárgyalópartnereivel közösen, magyar szoftverű Samsung mobiltelefonok gyártásáról.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
A vármegyei, járási, valamint a kormányhivatalokban dolgozókat érinti a most bejelentett döntés.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!