Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tavaly a nemzetközi kereskedelem 9 %-kal bővült, az idén a WTO szerint legjobb esetben is 6,5 %-ra lehet számítani.
A genfi székhelyű Világkereskedelmi Szervezet (WTO) a múlt évről és az idei évi kilátásokról szóló jelentésében megjegyzi, hogy az ütem mérséklődése elkerülhetetlennek látszik, tekintettel a világgazdasági élénkülésben 2004 második felében tapasztalható lassulás miatt. A WTO szerint a fejlett országokban az idén - 2004-hez képest- várhatóan magasabb reálkamatok, valamint a magasabb energiaköltségek lassítják a világgazdasági fellendülést.
A szakértők rendszerint a világkereskedelem gazdasági növekedést kétszeresen meghaladó ütemével kalkulálnak. Mivel a WTO szerint a világ globális GDP-jének növekedése 3-3,5 százalék között várható (szemben a 2004 évi 4,0 százalékkal), ennek megfelelően lassúbb lesz a világkereskedelem bővülése. Még a vártnál is erőteljesebb lehet a lassulás - közölték -, amennyiben a távközlési és elektronikai szektor, a nemzetközi árucsere 13 százalékát adó ágazatok növekedésének mérséklődése a vártnál is erőteljesebb lesz. Fékezik a világkereskedelmet a kereskedelemi akadályok, a védővámok és a szubvenciók is - értékelte a helyzetet a WTO vezérigazgatója, Supachai Panitchpakdi.
A múlt évi 9 százalékos világkereskedelmi forgalombővülés már a harmadik, bővüléssel jellemzett év volt a 2001. év után, amikor is a nemzetközi áruforgalom mintegy 1 százalékkal visszaesett.
A fejlődő világ országai erőteljesen, 31 százalékkal növelték tavaly - 1950 óta a legnagyobb mértékben - részesedésüket a nemzetközi áruforgalomban. A fejlődő világ országai közül azonban főként a tehetősebbek és a nyersanyagkinccsel rendelkezők tudták növelni részarányukat a magas olaj-és nyersanyagárak, illetve a távközlési berendezések forgalmának bővülése révén.
Afrika kivitele 30 százalékkal nőtt tavaly az előző évi 20 százalékos kivitel-bővülés után a magasabb energia-és nyersanyagárak hatására. Ázsia kivitelét 14,5 százalékkal bővítette, Kínában, Dél-Koreában, Szingapúrban 20 százalék feletti volt a forgalomnövekedés. Kína átvette Japán első helyét a legnagyobb árukivitelt lebonyolító ázsiai országok között, részaránya tavaly 6,5 százalékot ért el. Németország részesedése 10 százalékos, az Egyesült Államoké 9 százalékos volt.
A tavaly májusban 15-ről 25 tagra bővült Európai Unió ösztönözte az új és a régi tagországok közötti árucsere bővülését. Az unió régi tagországai egymást közötti árucseréjét is beleszámítva az Európai Unió a világ kiviteléből 42 százalékot mondhatott magáénak tavaly.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Újabb izraeli és amerikai tervek szövődtek a gázai palesztin lakosság kitelepítésére, miközben a háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos hatalmi paktuma.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, a fesztivál mondja le az északír zenekar koncertjét.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.