Márquez novelláját visszadobták, de Salinger és Updike a lap neveltjei voltak – 100 éves a legendás The New Yorker
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé.
Az Austrian Airlines (AUA) a következő nyári menetrendben menetrendszerinti járatot indít Bécs és Pécs között és ezzel az AUA az első légitársaság, amely megállapodást kötött a Pécs-pogányi repülőteret üzemeltető önkormányzati céggel a repülőtér használatáról.
Az osztrák légitársaság menedzsmentje a napokban döntött ajárat indításáról - közölte Herczeg Dóra az AUA magyarországi értékesítési vezetője. Ez lesz az AUA 42. közép-kelet-európai desztinációja - tette hozzá.
Az AUA változatlanul napi négy járatot üzemeltet a következő nyári menetrendben is Bécs és Budapest között. Ezeken a járatokon az áltagos férőhely kihasználtság az év első nyolc hónapjában 56 százalék volt, 1,5 százalékponttal több, mint az előző év hasonló időszakában. Az idén január-augusztusban ezen az útvonalon 55.944 utast szállított az AUA, míg tavaly egész évben 88544 főt - mondta Herczeg Dóra.
A légikikötőt üzemeltető Pécs-Pogányi Kft. ügyvezető igazgatója, Ács Gyula csütörtökön elmondta, számos légitársággal, köztük diszkont légitársaságokkal is tárgyalnak arról, hogy a pécsi repülőteret vegyék igénybe, de neveket még nem kívánt közölni.
A mintegy öt milliárd forint beruházást jelentő repülőtérfejlesztés 2003-ban kezdődött meg és a jövő év márciusában-áprilisában fejeződik be. A jövő év első negyedében készül el a schengeni követelményeknek megfelelő utasforgalmi terminál és a parkolók és közutak.
A korábbi füves repülőtéren már elkészült az 1.500 méter hosszú futópálya, forgalmi előtér és a benzinkút. Megtörtént az irányító berendezések és a fénytechnika telepítése is. Az évi 100 ezres utasforgalmi kapacitású repülőtér fejlesztésének beruházását a városi és megyei önkormányzat finanszírozta és területfejlesztési pályázaton elnyert támogatást is kaptak - mondta Ács Gyula.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mekkora kár keletkezett a szállítógépben.
Új helyzet van.