szerző:
HVG

Online újság indítására készül a Heti Válasz kiadójába egy cégen keresztül beszállt vállalkozókettős: Csák János egykori Mol-vezér és üzlettársa, Szabadhegy Péter - számol be a HVG csütörtökön megjelenő száma.

Az előkészületekre utal, hogy Csák Mobilnet Kft. nevű tanácsadó cége és Szabadhegy fele-fele arányban megvásárolták a Magyar Könyvbarát Könyvkereskedelmi Kft.-t, amelynek tevékenységi körét megváltoztatták, nevét Konzervnyitó Kft.-re módosították, ügyvezetővé pedig Bobrovniczky Kristófot, a Heti Válasz lapigazgató-főszerkesztőjét tették meg. Szabadhegy Péter a HVG kérdésére megerősítette a terv létét, de a részletekről nem nyilatkozott. A tavalyi évet 822 ezer forintos veszteséggel záró társaság cégcsoporton belül cserélt gazdát.

A kft eddigi többségi tulajdonosa a Helikon Kiadó Kft. volt, amelyben szintén üzlettárs Csák és Szabadhegy, a kisebbségi tulajdonos pedig az Equinox Ventures Befektetési Tanácsadó Kft. volt (HVG, 2005. február 5.), amelyben mindketten érdekeltek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Tech

Megduplázódik az online hirdetési forgalom

A következő öt év során az online reklámpiac folyamatos bővülésnek lehetünk tanúi, s az interneten hirdetésre elköltött összeg megduplázódik – állítja a Jupiter Reserach friss jelentése.

Média

A NY Times egyesíti nyomtatott és online szerkesztőségét

Bill Keller főszerkesztő a teljes állománynak írt levelében jelentette be, hogy egyetlen szervezetbe integrálják az eddig pénzügyileg, szervezetileg, földrajzilag, de főleg kulturálisan elkülönítetten működő szerkesztőségeket - írja az E-média.

Egymásnak estek az autós szövetségek a tótkomlósi verseny után

Egymásnak estek az autós szövetségek a tótkomlósi verseny után

Jó hír: egy parkban üldögéléssel is segíthet az egészségén

Jó hír: egy parkban üldögéléssel is segíthet az egészségén

Nagyon megugrott a bedrogozott sofőrők száma

Nagyon megugrott a bedrogozott sofőrők száma

Karácsony Gergely 34,8 fokot mért a felújított hármas metróban

Karácsony Gergely 34,8 fokot mért a felújított hármas metróban

Elit alakulatnál kapott kiképzést Orbán Gáspár

Elit alakulatnál kapott kiképzést Orbán Gáspár

Kaotikus volt a vonatútja a Balatonra? A MÁV nagyon sajnálja

Kaotikus volt a vonatútja a Balatonra? A MÁV nagyon sajnálja