Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A részvénybefektetés népszerűsítésére médiakampányt indít a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a kampányra 100 millió forint költségvetést biztosít a tőzsde a következő hónapokban - jelentette be Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT elnöke.
Az imázskampány lebonyolítására a BÉT ez év júliusában meghívásos, két fordulós tendert írt ki, amelyet az Akció-Nxs Reklámügynökség nyert el az öt meghívott közül.
A televíziós csatornákon, a nyomtatott és az internetes sajtóban megjelenő hirdetések egyrészt a középvállalatok döntéshozóit kívánják meggyőzni cégük tőzsdei megjelenésének hasznosságáról, a másik célcsoport pedig a magánemberek, akik felé a részvénybefektetést, a hosszú távú megtakarítást szeretnék népszerűsíteni. A vállalatoknak szóló kampány novemberben, a lakosságnak szóló pedig jövő év januárjában indul el.
Szalay-Berzeviczy Attila elmondta, hogy a kampányt egy lakossági közvéleménykutatás előzte meg. A felmérés tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyar lakosság háromnegyede egyáltalán nem rendelkezik pénzügyi megtakarítással, és a megtakarítók háromötöde folyószámlán illetve bankbetétben tartja a pénzét. A megkérdezettek kétharmada elutasítja a részvénybefektetést és bizalmatlan a tőzsdével szemben. A kampánnyal a tőzsde és a tőzsdei befektetési lehetőségek ismertségét szeretnék növelni.
A most induló imázskampány mellett a BÉT folytatja eddigi tájékoztató programjait is, az ingyenes tőzsdei tanfolyamokat, a hazai nagyvárosokban szervezett tőzsdei nyílt napokat, illetve a hazai és külföldi befektetői találkozókat.
Geszti Péter, az Akció-Nxs Reklámügynökség kreatív igazgatója szerint a lakosságnak szóló kampány fő gondolata az, hogy kevés pénzt is érdemes részvénybe fektetni. A vállalatoknak szánt hirdetésekben elismert és hiteles vállalati vezetőket szólaltatnak meg, akik cégükkel már bizonyították a tőzsdei jelenlét hasznosságát.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.