Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az új autók átlagára Magyarországon mintegy 5 százalékkal alacsonyabb az európai átlagárnál – állapítja meg a PricewaterhouseCoopers (PwC) és az eurocarprice.com legfrissebb felmérésében.
A PwC közleménye szerint Magyarországon a másfél évvel ezelőtti jelentős áremelkedést követően most újra emelkedő tendencia jelei mutatkoznak. Jelenleg az éves növekedési ütem 2,5 százalékos.
Az elmúlt két évben az új autók forgalma enyhén visszaesett Magyarországon. A mini és kiskategóriás autók piacán érezhető csökkenést a korábban meglehetősen alacsony forgalommal bíró nagyobb autók iránti igény növekedése ellensúlyozta.
Más országok autópiacaival ellentétben Magyarországon az egyterűek iránti kereslet nem emelkedett az elmúlt egy évben. Emellett a dízelüzemű autók továbbra is egyre nagyobb piaci részesedést tudhatnak magukénak, a benzinesek rovására.
A közlemény szerint az új autók európai átlagára 2005 harmadik negyedévében 4,4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, legfőképpen az új modellek árfelhajtó hatása miatt.
A PricewaterhouseCoopers Újautó Árindexe alapján Európa legdrágább autópiaca továbbra is Dánia, ahol az árak 93 százalékkal haladják meg az eurózóna átlagárát. A harmadik negyedévben – meglepetésre – a svájci autópiac számított a legolcsóbbnak.
Az öt legnagyobb európai ország autópiaca meglehetősen vegyes képet mutat. Németországban és Franciaországban egyaránt 3 százalék feletti áremelkedés mellett enyhén növekedett a forgalom. Spanyolországban mind a forgalom, mind az árak erőteljesen nőttek. Az olasz autópiac forgalma éves szinten mintegy 5 százalékot esett, a kontinens legdinamikusabb áremelkedését produkálva. Nagy-Britanniában a folytatódó forgalomcsökkenés ellenére az árak újból emelkedni kezdtek.
Éves szinten Kelet-Európában a forgalom jelentősen visszaesett, Lengyelországban 30 százalékkal kevesebb autót adtak el, mint egy évvel korábban. Az új autók átlagára összességében az európai átlag alatt maradt.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.