Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az olcsóbbodó olaj miatt a külföldi piacokon kialakuló enyhén optimista trend segítheti a magyar börzét is hétfőn.
Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője a blue chipek közül elsősorban az OTP árfolyamában vár erősödést, miután a pénzintézet a várakozásokat meghaladó második negyedéves eredményeket közölt. Értékelése szerint az eredményekben az alacsonyabb céltartalékok és a kedvezően alakuló kamatmarzsok játszottak szerepet. Az elemző ugyanakkor úgy véli, hogy a jó eredmény kevés ahhoz, hogy élesen pozitív irányba befolyásolja a papír árfolyamát.
A Mol kereskedését ellentétes hatások irányíthatják. Egyrészt a csökkenő olajár nyomán kialakuló kedvezőbb inflációs várakozások nemzetközi szinten kedvező hatással lehetnek a feltörekvő piacokra. Az olcsóbbodó olaj ugyanakkor az olajszektor ellen hat, és emiatt a Mol is nyomás alá kerülhet - fejtette ki a Raiffeisen elemzője.
A BUX pénteken 35,64 pontos, 0,17 százalékos gyengüléssel, 21.295,13 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 15 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama az OTP kivételével csökkent az előző napi záráshoz viszonyítva.
Az OTP 100 forinttal, 1,68 százalékkal erősödött, 6.060 forintra nőtt az árfolyama. A Mol 100 forinttal, 0,45 százalékkal gyengült, 22.050 forinton zárt. A Richter papírok ára 600 forinttal, 1,43 százalékkal 41.400 forintra csökkent, a másik gyógyszeripari részvény, az Egis 50 forinttal, 0,17 százalékkal 29.850 forintra erősödött. A Magyar Telekom 10 forinttal, 1,16 százalékkal gyengült, 850 forintot ért a kereskedés végén.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.