Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
SZDSZ: nem a végleges konvergenciaprogram jelent meg a sajtóban. A végleges verzióról augusztus 31-i, szeptember 1-i kétnapos kormányülésen döntenek.
A sajtóban megjelent konvergenciaprogram nem azonos azzal, amelyről a miniszterelnök tájékoztatást adott a kisebbik kormánypártnak, és amely a szerint lehetséges a költségvetési egyensúly 2008-as helyreállítása - közölte Horn Gábor, ügyvivő az MTI érdeklődésére pénteken.
Horn Gábor elmondta: a miniszterelnöktől kapott keddi szóbeli tájékoztatás alapján az SZDSZ nem tekinti végleges változatnak a napvilágra került anyagot. Véleménye szerint ennek nyilvánosságra hozatala ártó lépés, de nem a sajtó részéről.
Mint mondta, a liberálisok úgy tudják, hogy a jövő hét közepére kézül el a konvergenciaprogramnak az a verziója, amely a vita tárgyát képezheti, és az augusztus 31-i, szeptember 1-i kétnapos kormányülésen döntenek róla.
Az ügyvivő közölte: pártja álláspontja, hogy alapvető feladat az euró mielőbbi, nem 2013-as bevezetése. Az SZDSZ nem tud eltekinteni a költségvetési egyensúly 2008-as helyreállításától. Hozzátette: a miniszterelnök által szóban felvázolt konvergenciaprogram ezt lehetővé teszi.
Horn Gábor hangsúlyozta: a liberális párt továbbra is ragaszkodni fog a reformok végigviteléhez. Azzal kapcsolatban, hogy a megjelent programváltozatban nem látszanak a reformok, az ügyvivő azt mondta: a konvergenciaprogramnak nem kell részletesen tartalmaznia a reformintézkedéseket.Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.