Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egy ország tőkepiaca akkor lehet stabil, ha erős hazai befektetői finanszírozói réteg támogatja, a magyar tőkepiaci folyamatokban viszont még mindig meghatározó szerep jut a külföldi intézményi befektetőknek - mondta Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója a Budapesti Értéktőzsde csütörtöki hazai intézményi befektetői találkozójának megnyitóján.
A rendezvényt szponzoráló brókercég vezetője szólt arról, hogy a kamat- és árfolyamnyereség-adó szeptember 1-jei bevezetésének a kellemetlenségek mellett "jó" oldala is van, mivel rákényszerítette a lakosságot, hogy hosszú távú megtakarításokban gondolkodjon, és ráirányította a figyelmet az öngondoskodás szükségességére.
Utalt arra, hogy az utóbbi napokban sorokban állnak az emberek, hogy a bankok, vagyonkezelők által kamatadó mentesen kínált hosszú távra szóló befektetési konstrukciókban helyezzék el pénzeiket.
Szalay-Berzeviczy Attila, a tőzsde elnöke kijelentette: a BÉT-nek az az érdeke, hogy a befektetések minél nagyobb hányada a magyar részvényekbe áramoljon. Hozzáfűzte: a tőzsde dolgozik azon, hogy a befektetési kedvet prolongálja. Ezt segíti a tőzsde által kidolgozott és 2006 januárjától bevezetett 4. nyugdíjpillér, az adóvisszatérítésre jogosító nyugdíj-előtakarékossági számla ugyanis a várakozások szerint az év vége közeledtével vonzhat nagyobb befektetéseket.
A tőzsdeelnök jelezte, hogy egy új konstrukciót is kidolgozott a BÉT, de ezzel csak a jövő héten áll a nyilvánosság elé.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.