Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A nyereségadó hatályba lépésének napján mérsékelt forgalmat és kis elmozdulást várnak a szakértők a Budapesti Értéktőzsdén pénteken.
Hegedűs Csaba, az Inter-Európa Bank elemzője elmondta: a csütörtöki pesszimista hangulat után kisebb emelkedésre számít. Hozzátette: pénteken lép hatályba a nyereségadó, ennek azonban legfeljebb pszichológiai hatása lehet a kisebb befektetőkre. A szakértő szerint az OTP és a Mol a csütörtöki esés után korrigálni fog.
Szintén alacsony forgalmat, de negatív irányú elmozdulást vár pénteken Juhász Richárd, a Concorde Rt. üzletkötője. A szakértő szerint az OTP és a Mol továbbra is gyengélkedni fog, a gyógyszerpapírok azonban jól szerepelhetnek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 191,08 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 22.130,87 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 23,2 milliárd forintot ért el, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz viszonyítva.
Az OTP részvények ára 130 forinttal, 2,04 százalékkal 6250 forintra csökkent, a Mol 400 forinttal, 1,79 százalékkal esett, 21900 forinton zárt. A Magyar Telekom papírok 14 forinttal, 1,61 százalékkal drágultak, 882 forinton zárták a kereskedést.
A Richter részvények 46100 forintos záróára megegyezett az előző napival, az Egis viszont 215 forinttal, 0,68 százalékkal 31185 forintra gyengült, 275 millió forintos forgalomban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.