Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A külkereskedelmi termékforgalom 1,096 milliárd euró hiánnyal zárta az első félévet, szemben az egy évvel korábbi 1,129 milliárd euróval – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A közlemény szerint az első féléves hiány 28,842 milliárd euró behozatal és 27,745 milliárd euró kivitel mellett alakult ki. Az import 15,2 százalékkal, az export 16,1 százalékkal nőtt a bázishoz képest.
Júniusban a hiány 110,6 millió euró volt, 5,023 milliárd import és 4,912 milliárd euró export mellett. Tavaly júniusban a hiány 66,6 millió euró volt. Az idén a júniusi a legalacsonyabb hiány: májusban a deficit 145,8 millió euró, áprilisban 178,2 millió euró, márciusban 248 millió euró, februárban 249,1 millió euró, míg januárban 164,8 millió euró volt.
A korábban közölt előzetes adatok szerint a külkereskedelmi termékforgalom hiánya 1,099 milliárd euró volt 2006 első félévét. Az előzetes számok szerint az első félévben az export 15,8 százalékkal nőtt, s elérte a 27,491 milliárd eurót, míg az import 14,7 százalékkal bővült, s 28,59 milliárd eurót tett ki.
A külkereskedelmi termékforgalom 978,5 millió euró hiánnyal zárt január-májusban, szemben az egy évvel korábbi 1,094 milliárd euró deficittel. Az idén az első öt hónapban a kivitel 17 százalékkal nőtt, 22,617 milliárd eurót tett ki, az import 12 százalékkal 23,596 milliárd euróra bővült. A külkereskedelmi termékforgalom 2005 első hat havi hiánya 1,206 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 2,354 milliárd eurós deficittel.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.