Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Akár kétmilliárd eurót is elérő zöldmezős fejlesztésre készül Montenegróban a TriGránit, amelynek elnöke, Demján Sándor csütörtökön tárgyalt a befektetés lehetőségéről Predrag Nemezic montenegrói idegenforgalmi miniszterrel.
A podgoricai találkozón a befektetési társaság elnöke elsősorban a montenegrói tengerpart középső részén lévő budvai riviéra és a déli Ulcinj kínálta lehetőségek felől érdeklődött. Mint a montenegrói minisztérium tájékoztatójából kiderül, a Demján Sándor által vázolt koncepció lényege, hogy a montenegrói kormánnyal társulva magas minőségű idegenforgalmi kapacitásokat építenének ki. Ezek, széles kínálatukkal, kilenc hónapra meghosszabbíthatnák a helyi idegenforgalmi szezont, és akár 10 ezer új munkahelyet is teremthetnének.
A terv montenegrói szempontból igen jelentős, hiszen az ország éves GDP-je 1,6 milliárd eurónak felel csak meg.
A TriGránit fő részvényesei már korábban is érdeklődtek Montenegró iránt: a Rotschild család turistakomplexum építésére tett ajánlatot, Peter Munk kanadai üzletember pedig 3,2 millió eurót kínált az Arzenál nevű tivati haditengerészeti javítóüzemért.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.