A JCR honlapján megjelentetett közlemény szerint a JCR nem változtatott a forintban meglévő hosszú távú szuverén tartozások, illetve az MNB helyi valutában meglévő tartozásai minősítésén.
A döntés értelmében a hosszú távú devizatartozások az eddigi "A" fokozatról az "A-" fokozatba kerültek át. A hosszú távú forintban meglévő tartozások besorolása változatlanul "A" fokozatú.
A japán hitelminősítő az átsorolást azzal indokolta, hogy az államháztartás idei évi hiánya gyorsabban növekszik, mint ahogyan azt a JCR korábban prognosztizálta, továbbá, hogy az intézet bizonytalannak tartja a kormány új konvergenciaprogramját alátámasztó pénzügyi intézkedések teljes végrehajtását.
A bevételek és kiadások jelenlegi alakulása alapján a hiány várhatóan meghaladja a GDP 10 százalékát. A deficitcsökkentő intézkedések teljes megvalósítása bármely vezetés számára nehézségekkel jár, és olyan átfogó pénzügyi reformot igényel, amely a nyugdíjrendszert, az egészségügyi rendszert is magába foglalja. Ez utóbbiakat eddig érintetlenül hagyták - olvasható a JCR honlapján.
A JCR értékelésében kétségesnek tartja, hogy a kormány miként tudja mérsékelni az államháztartás hiányát, de hozzáteszi: „bizonyos előrelépés várható, mivel a kormánynak 2007 áprilisa után évente kétszer jelentést kell tennie az Európai Bizottságnak a deficitmérséklő intézkedések megvalósításáról.”
A jelentősebb hitelminősítő intézetek közül a Fitch Rating egyelőre nem minősítette át a magyar tartozásokat, azok kilátását viszont rontotta a leminősítést valószínűsítő negatívra. Hasonlóan döntött a Standard and Poor's is, amely a reformtörekvések és a pénzügyi kiigazítások megvalósítása függvényében döntött a későbbi esetleges átsorolásról. A Moody's szintén felülvizsgálat alá vette a magyar deviza-és forint tartozásokat, de átsorolásról nem döntött. A JCR az első, amely az eddigi szokásokkal szakítva elsőként döntött az átsorolásról.
A JCR leminősítette a magyar hiteltartozásokat
A Japan Credit Rating hitelminősítő intézet szerdán egy fokozattal lejjebb sorolta Magyarország hosszú távú szuverén devizaadósságait, kötvényeit, egyben leminősítette a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott kötvényeket, hosszú távú tartozásokat is.
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
41 százalékkal több érdeklődő – óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése, tárgyalnak december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Épphogy elkerülte a veszteséget az Audi: 87 százalékkal csökkent a profitja
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.