Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az Állami Számvevőszék alapvetően rendben találta a Fidesz pártalapítványának 2003-2005-ös gazdálkodását, csak kisebb szabálytalanságokat állapított meg. Ez az ÁSZ összefoglaló jelentéséből derül ki, amelyet a szervezet adott ki. A számvevőszék a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány gazdálkodását a 2003-as megalakulástól 2005-ig vizsgálta.
A jelentés szerint az ellenőrzött időszakban az alapítvány éves költségvetési támogatásának mértéke megfelelt a párttörvényben meghatározottaknak, emellett az alapítványhoz csatlakozó szervezetek és magánszemélyek támogatásának elfogadása is a törvényi előírásnak megfelelően történt. A dokumentum megállapítja, hogy a támogatásokról a kuratórium döntött, azokat minden esetben az alapítvány pénzforgalmi számlájára folyósították, a támogatók azonosításhoz szükséges adatok az alapítványnál megtalálhatóak voltak, és a közzétételi kötelezettséget teljesítették.
Az ellenőrzött időszakban az alapítvány központi költségvetésből származó összes bevétele 1 milliárd 200 ezer forint volt, egyéb forrásból még 11 millió 808 ezer forintot kaptak, ezen belül az alapítványhoz csatlakozó szervezetek és magánszemélyek 10 millió 147 ezer forinttal támogatták a szervezetet. A kuratórium az ellenőrzött években érkezett bevétel 96 százalékát használta fel 2005. év végéig alapítványi célok megvalósítására és az alapítvány működésére.
Az ÁSZ ellenőrzése kimutatta, hogy a számviteli nyilvántartások alkalmasak voltak a központi költségvetésből és egyéb forrásból kapott támogatásoknak a pártalapítványi törvényben és az alapító okiratban megjelölt jogcímek szerinti kimutatására, azonban nem különítették el teljes körűen az alapítványi célú tevékenység közvetlen költségeit a kuratórium és a munkaszervezet költségeitől, illetve az egyéb közvetett költségektől. Az esetenkénti téves elszámolások azonban az eredmény és a saját tőke összegét lényeges szinten nem befolyásolták.
Az alapítvány az ellenőrzött időszakban rendelkezett a számviteli törvény által előírt gazdálkodási szabályzatokkal, valamint elkészítette és független könyvvizsgálóval auditáltatta a kettős könyvvitel szerinti egyszerűsített éves beszámolóit, amelyek tartalma az ÁSZ szerint kielégítette a valódiság követelményét. A számvevőszék szerint ugyanakkor a számviteli politika, a számlarend, az eszközök és források leltárkészítési és leltározási szabályzata nem igazodott az alapítvány gazdálkodásának sajátosságaihoz.
Az ÁSZ szerint az alapítvány munkáltatói jogkörében eleget tett az adózási és társadalombiztosítási jogszabályok rendelkezéseinek, vezette az előírt nyilvántartásokat és teljesítette az adatszolgáltatásokat is, azonban a szervezet tulajdonában lévő személyautóra - magáncélú használat miatt - egyhavi cégautó adófizetési kötelezettséget állapított meg. A számvevőszék kifogásolta azt is, hogy a 2005-ben vezetett útnyilvántartások a felkeresett üzleti partnerek megnevezését a törvényi előírástól eltérően nem minden esetben, csak mintegy 25 százalékban tartalmazták.
Az ÁSZ a Fidesz pártalapítványának javasolta a belső szabályzatok felülvizsgálatát, a könyvvezetésben az azonos tartalmú gazdasági események következetes elszámolását, az alapítványi tulajdonában lévő gépjármű használatának szabályozását, a megfelelő útnyilvántartás vezetésének megkövetelését, illetve a 2005. július havi cégautó adó- és kapcsolódó járulék befizetési kötelezettség teljesítését.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.