Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A forint hétfőn gyengébben nyitott a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra körül 255,65/75 forinton jegyezték a pénteki 255,20/30 forint után.
A kereskedők szerint alacsony forgalom és kivárás jellemzi majd a hétfői napot, a piacon az amerikai Fed keddi kamatdöntését várják. A friss statisztikák alapján egyre kevésbé valószínű, hogy az Egyesült Államokban kamatcsökkentésre kerülne sor, sőt vannak olyan vélemények is, hogy ha nem is a Fed január 30-i ülésén, de a következőn akár emelkedhet is a jelenleg 5,25 százalékos amerikai alapkamat.
Több közép-európai jegybank is a héten dönt a kamatokról, de a térségben senki sem számít kamatváltozásra. A dollárral reggel 197,85/198,00 forinton kereskedtek, szemben a pénteki 197,45/750 forintos árfolyammal.
A forintpiacon az overnight kamatszint 20 bázisponttal 7,00 százalékra esett, a bankok pénzbőséggel zárják a szerdán véget érő januári tartalékolási periódust. A hosszabb lejáratokon és az állampapírok piacán egyelőre még nem indult meg az üzletelés.
A héten a hároméves államkötvény aukcióját hirdette meg az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 75 milliárd forint névértéken. Pénteken a másodpiacon 7,95 százalékos referenciahozam alakult ki ezen a lejáraton. A piacon úgy vélik, hogy lesz elegendő kereslet az állampapírra. Az ÁKK legfrissebb, január 24-i adata szerint a külföldiek kezében lévő magyar állampapír állomány január 24-én 2.986,64 milliárd forintra rúgott, ez alig volt kevesebb a január 11-én regisztrált eddigi legnagyobb, 3.014,56 milliárd forintnyi állománytól.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.