Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A jövő bio- és megújuló üzemanyagai közül a Mol a biodízelben lát üzleti lehetőséget - mondta Thernesz Artur, a olajtársaság fejlesztési igazgatója. Szerinte a biogázolaj kedvező piaci lehetőségei és jobb energetikai tulajdonságai miatt is több sikerrel kecsegtet a benzinbe keverhető, jelenlegi módon előállított bioetanolnál.
Gázolajból Magyarországon és Európában is nagyobb a kereslet, mint benzinből, ami alapvetően meghatározza a biokomponens szükségletet. Az EU egyre inkább importra szorul, míg benzinből már jelenleg is túltermelés van.
A biodízel piaci előnyeihez tartozik az is, hogy felhasználása több autógyártó véleménye szerint magasabb keverési arányban sem igényli a dízelüzemű járművek motorjainak különösebb átalakítását. Magas bioetanol-tartalmú benzinnel ugyanakkor csak speciális autók működnek meghibásodás nélkül.
Nagyobb az energianyereség
Döntő különbség a két bioüzemanyag-féle között, hogy a biodízel energiamérlege kedvezőbb. Amíg biodízellel gyakorlatilag ugyanannyit lehet autózni, mint a hagyományos gázolajjal, addig a magas etanol tartalmú benzineket használó járműveket gyakrabban kell majd tankolni, mint a hagyományos benzinnel üzemelőket. Az pedig még egyelőre vitatott, hogy a bioetanol előállítása nem jár-e több energiával, mint amennyit maga a végtermék tartalmaz. Biogázolajnál egyértelmű az energianyereség.
Az energiamérleggel és a gyártás alacsony emissziós jellemzőivel függ össze a biodízel pozitívabb éghajlatvédelmi jellemzője. A megújuló energiaforrások közé sorolt bioetanol használatakor szerény mértékű szén-dioxid megtakarításról lehet beszélni, mivel a gyártástechnológia jelentős hőenergiát igényel és nagy füst-gáz kibocsátással jár. Tiszta biodízel alkalmazása esetén viszont 30-40 százalékot is elérhet a megspórolt üvegházhatású gázok kibocsátása.
A biodízelre koncentrálnak
A fejlesztési igazgató beszámolt arról, hogy az említett előnyök miatt a Mol jelenleg elsősorban a biodízellel kapcsolatos kutatásokra összpontosít. A társaság nemrég nyert el több más magyarországi szervezettel közösen 500 millió forintot a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Jedlik Ányos programján.
A Mol tudományos akadémiai és egyetemi műhelyekkel, minisztériumi háttérintézményekkel, mezőgazdasági vállalkozásokkal 2009-ig egymilliárd forint értékű kutatást végez azzal a céllal, hogy a jelenleginél jobb fizikai tulajdonságú biodízelt lehessen előállítani nagy mennyiségben. A tervekben magasabb cetánszámú, azaz nagyobb teljesítményt lehetővé tevő, továbbá kedvezőbb hidegtűrésű, minimális kéntartalmú termék, illetve technológia kifejlesztése szerepel.
Napraforgóval
A projekt célja az is, hogy ne csak repcéből, hanem a magyarországi növénytermesztési adottságoknak inkább megfelelő napraforgóból is lehessen szabványoknak megfelelő biogázolajat gyártani. Az alapanyagbázis kibővítése azért fontos, mert így fedezhető marad a bioüzemanyag alapanyag hazai forrásokból akkor is, ha az EU a későbbiekben növeli az üzemanyagokba keverhető bio-komponensek mennyiségét.
A jelenlegi szabályozások és elterjedt járműkonstrukciók 5 százalék biokomponens bekeverését teszik lehetővé Európában. A Mol 2008-tól tervez biodízelt keverni a hazai gázolajba, mégpedig 4,4 százalékos mértékben. A jövedéki szabályok ösztönzésének hatására ugyanakkor a Mol által forgalmazott motorbenzinek 70 százaléka már most is tartalmaz körülbelül 2 százalék mértékben biokomponenst.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.