Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az utóbbi pár hét fejleményei a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon nem viselik magukon egy pénzügyi válság jegyeit, ám tény, hogy a magyar államnak és a vállalatoknak magasabb felárat kell fizetniük ahhoz, hogy forráshoz jussanak - jelentette ki többek között a legfrissebb HVG-ben olvasható interjúban Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
A kockázati felárak emelkedését Simor szerint a Monetáris Tanácsnak komolyan figyelembe kell vennie a következő, augusztus 27.-i kamatdöntésénél. Az MNB továbbra is fontosnak tartja a forintárfolyam euróval szembeni ingadozási sávjának eltörlését, de mivel a kormány ezzel nem ért egyet, a sáv eltörlése továbbra sincs napirenden. A jegybank feladata, hogy ameddig a sáv létezik, a sávon belül a forintot megvédje, akár annak árán is, hogy átmenetileg fel kell adnia inflációs célját - mutatott rá az MNB elnöke. (Mindamellett tény, hogy Simor jegybankelnöksége alatt az MNB ezidáig még egyszer sem avatkozott be a forint védelmében.)
Az interjú teljes terjedelmében a HVG csütörtökön megjelenő számában olvasható.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.