Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A lakosság számára 10, a cégek számára pedig 15 százalékkal drágul januártól a villanyáram Csehországban – írja kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap. Megjegyezte: ez hasonló mértékű drágulás, mint amilyenre az idei év elején került sor.
„Az áremelkedés ennél még valamivel magasabb is lehet, mert minden összetevőt még nem tudtunk beszámolni” – mondta a lapnak Petr Novák, az Atlantik PT elemzője. A Cseh Energetikai Művek (CEZ), amely a legnagyobb csehországi áramszolgáltató, a héten hozza nyilvánosságra a jövő évi árait. "”Az ár megállapításánál abból az árból indultunk ki, amely a prágai energiatőzsde indulásakor keletkezett” – tájékoztatta a lapot Ladislav Kríz, a CEZ szóvivője.
Az augusztus elején indult prágai energiatőzsdén a villanyáram nyitóára 50,4 euró volt megawattóránként. Jelenleg ez az ár 54 euróra emelkedett. Tekintettel a magas árakra azonban alacsony a tőzsde forgalma, mutat rá az újság. Hozzátette: ha a CEZ a jelenlegi tőzsdei árakkal dolgozna, akkor a januári áremelkedés jóval nagyobb mértékű lenne.
Tekintettel a CEZ meghatározó helyzetére biztosra lehet venni, hogy a többi áramellátó a CEZ árai szerint fogja meghatározni saját árait is. Bár a villanyáram árának januári emelése hasonló mértékű lesz, mint legutóbb, tehát az idei év elején, a fogyasztónak pluszkiadásokra kell felkészülnie. Jövő januárban ugyanis jelentősen megugrik a földgáz, a víz és a fűtés ára is. Az áremelkedésekhez az újonnan bevezetett ökológiai adó is hozzájárul. Szakértői számítások szerint átlagban egy százalékkal emeli majd az árszintet.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.