szerző:
MTI

Péntek hajnalban még tovább olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon - egyhavi mélypontra -, de reggelre már drágulás volt soron, mert valamelyest feltámadtak a remények az amerikai gazdaság jövőre iránt azokra a hírekre, hogy az amerikai kormány 150 milliárd dolláros költségvetési ösztönző terven dolgozik.

Elemzők szerint kisebb-nagyobb árugrásokra ezentúl is lehet számítani, de az általános irányzatot fékezik a hosszabb távú kilátások. A kőolaj jelenleg 10 százalékkal olcsóbb a január elején elért legújabb csúcsoknál. Az utóbbi hetekben az amerikai kereskedelmi minisztérium, az OPEC és legutóbb szerdán a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) egyaránt a kereslet korábban vártnál kisebb növekedését jósolta erre az évre, a világgazdaság bizonyosra vehető lassulása miatt. Az OPEC főtitkára a héten a termelés "bármikori" növelését is ígérte, ha a piaci helyzet ezt szükségessé teszi, de szerinte a fogyasztó országok kereskedelmi tartalékai kényelmes szinten vannak.    


A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, februári határidőre péntek reggel hordónként (159 liter) 90,35 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 22 centtel drágább a csütörtöki New York-i zárónál.

Az etanolkeverésre alkalmas normálbenzin a legközelebbi, februári határidőre péntek reggel gallononként (3,78 liter) 2,2733 dollár volt a Globexen, 0,0065 dollárral drágább a csütörtöki New York-i zárónál.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, márciusi határidőre péntek reggel 89,10 dollár volt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, 35 centtel drágább a csütörtöki zárónál.

Péntek reggel az arany unciája (31,1035 gramm) 877,30 dollár volt Londonban azonnalra vételi oldalon, 0,60 dollárral drágább, mint csütörtökön későn. Hétfőn új rekordot, 914,00 dollárt ért el az ázsiai forgalomban, a dollár értékvesztése, a Fedtől várható erőteljes kamatcsökkentés kilátása miatt. Január 3-a óta döntött egymás után új rekordokat az arany ára, január 3-án 869,05 dolláron kezdte a mostani sorozatot. Az előző rekordsorozata 1980. január 21-én fejeződött be 850 dolláron, az mai áron körülbelül 2200 dollárnak felel meg.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

A 100 dolláros olajár "fenyegetés" az amerikai gazdaságra

A 100 dolláros vagy tartósan annak közelében maradó olajár fenyegetést jelent a beszűkült ingatlanpiac és a mind óvatosabb hitelezők miatt amúgy is gyengélkedő amerikai gazdaságra - figyelmeztetett a The Wall Street Journal csütörtökön. Előző nap este New Yorkban a WTI amerikai könnyűolajfajta ára rövid időre elérte a lélektaninak mondott 100 dollárt hordónként.

MTI Gazdaság

Pénteken is drágul az olaj

Pénteken a reggeli ázsiai elektronikus kereskedésben az amerikai könnyűolaj ára - februárra - csütörtököz képest hordónként 35 centtel 96,97 dollárig drágult, de a kereskedés korábbi szakaszában állt 97 dollár felett is. A Brent ára fenti határidőre 42 centtel hordónként 95,20 dollárra kúszott fel.

MTI Gazdaság

Ismét drágul az olaj

Egyheti, végeredményben lefelé tartó hullámvasutazás után pénteken drágulás volt soron a kőolaj szabadpiacán, miután Ben Bernanke Fed-elnök csütörtöki beszéde kissé feltámasztotta a reményeket az amerikai gazdaság növekedése iránt. A Fed elnöke "további jelentős intézkedéseket" ígért a növekedés támogatására, ebből elemzők legalább fél százalékpontos enyhítésre következtetnek a Fed legközelebbi kamatértekezletén.

Nemzetközi gazdaság

Százdolláros olaj

Az új év meghozta a régóta jósolt százdolláros hordónkénti olajárat: múlt szerdán és csütörtökön is - átmenetileg -...

MTI Gazdaság

Ismét emelkedett az olaj ára

Csütörtökön a nyersolaj szabadpiaci ára a szerdai átmeneti árveszteség után újból a hordónkénti 90 dollár feletti szintre kúszott fel.

MTI Gazdaság

Csökken az olaj ára

Pénteken késő délután erőteljesen csökkent a kőolaj ára Londonban és New Yorkban, miután a napközben nyilvánosságra hozott vártnál kedvezőtlenebb decemberi amerikai foglalkoztatási adat miatt felerősödött az a várakozás, hogy lassul a gazdaságnövekedés a világ vezető fogyasztó országában, aminek a következtében mérséklődik a kőolaj és termékei iránti kereslet.

MTI Gazdaság

Lassul a világ olajfelhasználásának növekedése

Az idén tovább lassulhat a világ kőolaj-felhasználásának növekedése a párizsi Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint, ha folytatódik az amerikai gazdaság gyengélkedése. Az IEA szerint az árak is csökkenhetnek az év első negyedében.

Gyengül Putyin hatalma, győzelmeket aratnak a helyi lázadók

Gyengül Putyin hatalma, győzelmeket aratnak a helyi lázadók

Már a következő hónapban bemutathatja az új Xboxot a Microsoft

Már a következő hónapban bemutathatja az új Xboxot a Microsoft

A svédek kezdeményezték Julian Assange őrizetbe vételét

A svédek kezdeményezték Julian Assange őrizetbe vételét

Keresik a férfiakat, akik arcon szúrtak egy miskolci fiatalt

Keresik a férfiakat, akik arcon szúrtak egy miskolci fiatalt

A Megane RS legvadabb változatának rekordot kellett mennie a Nürburgringen – videó

A Megane RS legvadabb változatának rekordot kellett mennie a Nürburgringen – videó

Észak-koreai nők tízezrei tengődnek filléres szexrabszolgaként Kínában

Észak-koreai nők tízezrei tengődnek filléres szexrabszolgaként Kínában