© Stiller Ákos

Mit szól a népszavazás eredményéhez? Milyen hatással lehet ez a reformokra?

László Csaba: Több következménye lehet, és egyik sem kedvező. Egyrészt azt üzeni az embereknek, hogy bizonyos szolgáltatásokért nem kell feltétlenül közvetlenül is fizetni. Ez pedig vagy azt jelenti, hogy ezekre a területekre kevesebb pénz jut, vagy ha mégis kompenzálja a kormány a kiesett pénzt, akkor valahol máshol kell megemelni az adókat, vagy valahonnan el kell venni a pénzt. Másrészt viszont elbátortalaníthatja a kormányzatot a további reformok végrehajtásában. Ez utóbbit egyébként nagyobb veszélynek érzem.

A Fidesz előállt egy-két javaslattal, amelyből akár arra is gondolhatnánk, hogy nem kell adót emelni ahhoz, hogy ezeket a bevételeket pótoljuk.

L. Cs.: A költségvetés elég nagy, mindig rá lehet mutatni egy előirányzatra, hogy onnan kellene elvenni, de az biztos, hogy valahol valakinek az fájni fog. Egyébként a költségvetésben már elköltött játékadót például még egyszer elkölteni, azt gondolom matematikailag viszonylag nehezen kivitelezhető javaslat.

A népszavazás miatt kialakult helyzet Ön szerint nem kényszerítheti a kormányt arra, hogy hozzányúljon a kiadási oldalhoz?

L.Cs.: Önmagában ez a nagyságrend most nem fogja a költségvetést megmozgatni. Bár ha jól értem azért lehetett ezekről az ügyekről népszavazást rendezni, mert valamilyen módon bebizonyították, hogy ezek a tételek nem a költségvetéshez kötődnek, ami szerintem teljes abszurditás. Az egyetemek és a főiskolák költségvetési intézmények, részei a költségvetésnek. Minden bevételük és minden kiadásuk része a költségvetésnek. Bár a háziorvosok vállalkozók, de a vizitdíj egy közhatalmi alapon kivetett díj. A kórházak döntő többsége szintén önkormányzati kórház, költségvetési intézmény. Ez viszont önmagában is érdekes kérdéseket vet fel. Ha a népszavazásban szereplő tételek nem költségvetési tételek, akkor most a költségvetésnek úgymond nincs felelőssége, vagyis az így kiesett bevételeket nem kellene pótolni. De, hogy ennek mi lesz a vége, nem tudom. Valahol ezt a magyar állampolgárok fogják kifizetni. Ha a vizitdíjkiesést valamilyen módon pótolja a költségvetés, akkor ezt valahol az szjá-n, az egyéni járulékon, áfán, vagy éppen a rendőrök fizetésemelésén fogjuk megspórolni… nincs ingyen ebéd.

Az adórendszer átalakításáról szóló, mostanában napvilágot látott javaslatok is úgy tűnnek, mintha egyfajta visszarendeződést mutatnának. Mintha mégsem merne a kormány nagy átalakításba kezdeni. Ön hogy látja ezt?

L.Cs.: Ott voltam azon a megbeszélésen, amit a minap a miniszterelnök úr tartott az adótanácsadókkal. Az Akadémián korábban elhangzott három javaslat elég masszív ellenállásba ütközött a szakma részéről. Ez a találkozó is részben ennek volt köszönhető. Ez a több mint 1,5 órás beszélgetés viszont úgy gondolom nem volt haszontalan. A kormány talán jobban megérti, hogy a szakma miért gondolja az elmúlt 2-4 év tapasztalatai alapján, hogy alapvető változásokra van szükség. Az eddig elhangzott javaslatok nem elégségesek ahhoz, hogy átütő eredményt lehessen elérni. Itt azonban visszacsatolhatunk megint a népszavazás következményeihez: elképzelhető ugyanis, hogy a politikai következmények az adórendszer átalakításának is határt szabnak. Ez pedig nem szerencsés.

Már eddig is több konkrét és kidolgozott javaslatot hoztak a kormány tudomására, ezek azonban, úgy tűnik, mégsem jelennek meg a kabinet által nyilvánosságra hozott javaslatokban. Miért gondolja, hogy ennek a mostani találkozónak valóban lesz foganatja?

L.Cs.: Mi ebben a tekintetben egyet tudunk csinálni: mindenki elmondja a maga véleményét. Az a beszélgetésen is kiderült, hogy vannak bizonyos világos irányvonalak, amelyek közül néhány megvalósítása igazából „politikai“ döntés kérdése. Ha azt mondjuk, hogy nincs áfaemelés, ha nincs ingatlanadó, ha nem nyirbáljuk meg a kedvezményeket, ha nincs egykulcsos adó és a kiadásokhoz sem vagyunk hajlandóak hozzányúlni, akkor természetesen adócsökkentésre az a 200-250 milliárd forint marad, amiről a kormányzat beszél. Ennek a fele ráadásul elmegy szja-valorizációra, ami azt jelenti, hogy a GDP kevesebb mint fél százaléka marad a versenyképesség javítására. Ez őszintén szólva szabad szemmel sem látható és nem érzékelhető. Az utóbbi pár évben ráadásul az üzleti klíma is kifejezetten romlott. Ha ezen nem tudunk érdemben változtatni, akkor tényleg elképzelhető, hogy az 1-3 százalékos növekedési ütembe beragadunk, annak ellenére, hogy komoly EU pénzek áramlanak az országba.

A GKI nem olyan régen előállt az úgynevezett szuperbruttósítás javaslatával. Ön mit szól ehhez?

L.Cs.: Nem nagyon hiszek ebben a megoldásban, szerintem ez érdemben nem változtatna a helyzeten. Én az egykulcsos adó mellett állok. Általában az a kifogás ellene, hogy méltánytalan. Véleményem szerint ma a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelműek valamilyen oknál fogva alig vagy egyáltalán nem fizetnek óriási  adót. A kettő közötti tartományban viszont már a mai progresszivitás mellett sincs különbség az adóterhelésben. Méltánytalanság szempontjából a magyar társadalomban szerintem az egészségügyhöz és az oktatáshoz való hozzáférés esetében sokkal nagyobb problémák vannak. Az ilyen fajta egyenlőtlenségnek pedig generációkon átnyúló hatása van.

Az egykulcsos adó bevezetése Ön szerint nem eredményezne nagy bevételkiesést?

L.Cs.: Ez egyrészt mérték kérdése, másrészt egy adót annál könnyebb beszedni, minél átláthatóbb és minél egyszerűbb az adminisztrációja. Az biztos, ha jól állapítják meg a kulcsot, akkor ennek van kifehérítő hatása is.


A László Csabával többek között a népszavazás hatásairól és az adórendszer átalakításáról beszélgettünk. A KPMG adópartnerével készült interjúnkat teljes terjedelmében az Adózónán olvashatja.


Szabó Zsuzsanna