Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egyre súlyosabb tehetséghiánnyal küszködnek a fejlett ipari gazdaságok vállalatai, amelyeknek most már az eddig inkább szakember-exportjukról ismert, ám mind jobb élet- és munkakörülményeket kínáló nagy felzárkózó térségi gazdaságokkal is versenyezniük kell a magasan képzett munkaerőért, áll az egyik vezető londoni gazdaságkutató intézet hétfőn kiadott elemzésében.
Az Economist Intelligence Unit (EIU) – a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző és előrejelző központja – a 21 oldalas tanulmányban azt írja: "vészes ütemben fogy" a fejlett világ képzett szakemberállománya, ahogy a háború után született nemzedék lassan nyugállományba vonul, és a születési ráták "drámaian csökkennek".
Az EIU előrejelzése szerint az amerikai gazdaságban 2010-ben már 5,6 millió magasan képzett szakember fog hiányozni, Németországban pedig egyre inkább gyakorlattá válik a már nyugdíjas egykori alkalmazottak visszahívása. A probléma gyökere kettős: a népesség öregedése, illetve az idősödő korosztály gazdagodása.
A londoni gazdaságkutató központnak a német Siemens ipari csoport tehetségkutató igazgatója azt mondta: az idősebb alkalmazotti állomány jobban áll anyagilag, mint bármely más demográfiai csoport, és ezek az emberek egyszerűen "fogják magukat, és távoznak, hogy élvezzék az életet".
A vizsgálatba bevont 944 vállalatvezető 56 százaléka azt válaszolta, hogy kénytelen külföldön szakképzett munkaerő után nézni. Az amerikai és japán cégek elsősorban Kelet- és Délkelet-Ázsiában toboroznak, a brit és a francia vállalatok Kelet-Európában.
A jelentés szerint azonban most már ezeket a tehetségforrásokat sem könnyű megcsapolni, miután a felzárkózó világban is egyre jobbak az életkörülmények és a munkalehetőségek.
Az EIU felmérése szerint csak tavaly, és csak Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból 40 ezer indiai információ-technológiai szakértő tért haza, hogy otthon vállaljon munkát.
Az ázsiai fejlődő térség gyors életszínvonal-emelkedésére és ennek következményeire – gyökeresen más összefüggésben – már korábban is felhívták a figyelmet londoni elemző házak.
A Királyi Külügyi Intézet – londoni székhelye után közkeletű nevén Chatham House – által április végén kiadott átfogó elemzés szerint az elmúlt három évben 83 százalékkal szökött fel a globális élelmiszer-árszint. Ennek különösen fontos összetevője a gyors jövedelemnövekedés az olyan felzárkózó gazdaságokban, mint Kína és India, ami az elmúlt időszak élelmiszerár-emelkedésének hozzávetőleg a felét okozhatta, állt a londoni elemző központ minapi tanulmányában.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.