Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Csökkent áprilisban az Ecostat nagyvállalatokra vonatkozó Top-100 indexe, a márciusi 89,5 százalékról 83 százalékra esett, ami azt mutatja, hogy a nagyvállalatok pesszimistábbak lettek a gazdaság és benne a saját jövőbeni helyzetük megítélésében – közölte az Ecostat hétfőn.
Tavaly áprilisban az index 101,8 százalék, 2007 márciusában 88 százalék volt. Tavaly és az idén április között az index értéke 2007 júniusában volt a legmagasabb, akkor elérte a 117,4 százalékot, a legalacsonyabb értéket pedig idén áprilisban mutatta.
Az Ecostat felmérése szerint a nagyvállalatok tevékenységük bővítésére vonatkozó rövid távú előrejelzése pesszimistább, mint az előző hónapokban volt. Teljesítménye növelését tervezi a cégek 36 százaléka, míg változatlanságát várja minden második vállalkozás. A termelés visszaesésétől tartó cégek aránya 14 százalékra nőtt.
A nagyvállalatok megítélése szerint a cégcsoport fejlődését a magas kamatok, a túlzott munkaáltatói terhek és a külföldi konjunktúra visszaesése mellett a gyenge magyar vásárlóerő mérsékli.
A kutatóintézet szerint a belföldi kereslet az idén mérsékelten, a jövő évben érezhetően bővül, és ez részben kompenzálja a világgazdaság lassulása okozta keresletkiesést. A gazdálkodó szervezetek adó- és járulékterhei ebben a ciklusban érdemben nem változnak.
Az Ecostat előrejelzése szerint a lakosság fogyasztása az idén egy százalék körüli mértékben emelkedik, a beruházások 4-6 százalékkal bővülhetnek, az export-import egyenleg pedig pozitív marad. Jövőre a belföldi fogyasztás és felhasználás további élénkülésére lehet számítani. A magyar gazdaság teljesítménye 2008-ban várhatóan 2,5 százalékkal, 2009-ben 3,5 százalékkal bővül.
A belföldi piac bővülését fél éven belül a vállalatcsoport negyede, míg csökkenését 7 százalékuk feltételezi, többségük a jelenlegi viszonyok fennmaradásával számol.
Export-relációban a külföldi piacra szakosodott vállalkozói vélemények romlottak, az optimista vállalatok aránya 34 százalék, a borúlátóké egytized.
A nagyvállalatok beruházási hajlandósága, fejlesztési elkötelezettsége októbertől magas és meglehetősen széles sávban ingadozik: 2008 áprilisában a TOP-100 csoport 66 százaléka egy éven belül technológiai jellegű beruházás indítását tervezi. A fejlesztési hajlandóság tendenciája háromnegyed évig emelkedett, az utolsó két hónapban azonban gyengült a korábbi időszakhoz képest. Érezhető beruházási boom még az elérhető közelségbe került uniós támogatások megjelenésével sem érzékelhető.
Az Ecostat szerint a vállalatok tudomásul vették, hogy a konvergencia program végrehajtásában a kormány elkötelezett, annak felpuhítását 2008-ban és 2009-ben is elkerüli, a költségvetési szigor marad, a vállalkozói kör adóterheinek mérséklése pedig csak a teljesítmények javulásával, középtávon oldható meg.
A felmérés kimutatta: a cégcsoport pénzügyi helyzete tartósan stabil, a vállalkozások negyede likviditása javulásával, 61 százalékuk szinten maradásával számol. A pesszimista cégek aránya március óta nem változott, mindössze 15 százalékuk feltételezi anyagi helyzete romlását.
A felmérés szerint a cégek háromnegyede árcsökkentést fontolgat, míg 24 százalékuk nem kívánja megváltoztatni termékei, szolgáltatásai árait.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.