szerző:
MTI

Nagy a nyomás a kormányon, a szocialistákon, mert a nagyvállalkozóktól az ellenzéken át a volt koalíciós partnerig mindenki adócsökkentést követel – írja a Népszabadság pénteki száma.

A lap több vezető szocialista politikust is megkérdezett elképzeléseiről, akik óvatosan nyilatkoztak ugyan, ám többen egyetértettek abban, hogy a bérjárulékok csökkentését nem tartják kizártnak.

Lendvai Ildikó frakcióvezető például azt mondta, ha van egyáltalán mozgástér, úgy ő a célzott járulékcsökkentésben lát érdemi lehetőséget, elsősorban az alacsonyabb iskolázottságúak munkához juttatása érdekében.

Kiss Péter kancelláriaminiszter szerint is a bérekre rakódó terhek gátolják a foglalkoztatást. Szekeres Imre, a párt elnökhelyettese korábban (a Népszavának) ugyancsak azt mondta, hogy a foglalkoztatás növelése érdekében az élőmunkát terhelő adókat csökkentené.

Veres János pénzügyminiszter a kormányzati fegyelemre hivatkozva nem kívánta elképzeléseit ismertetni a lappal.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

Gyurcsány: 250 milliárddal csökkenthetők a járulékok

Három lehetséges, 2009-ben megvalósítható adóváltoztatási koncepciót vázolt fel előadásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a Magyar Tudományos Akadémián, kiemelve a járulékokra koncentráló változatot, amely szerint az adóterhelés szintje 200-250 milliárd forinttal, a GDP 0,8 százalékával csökkenthető.

hvg.hu Vállalkozás

Emelnék a zöldadót és a vagyoni tipusú terheket

Rossz idők jönnek a szennyezőkre, amennyiben Brüsszelben sikerrel veszik a döntéshozatali folyamat akadályait az adózás zöldítését célzó javaslatok. A szakemberek szerint a magyar adórendszer csak egy teljes körű reform során válhatna környezetbarátabbá.

MTI Gazdaság

Veres: kevesebb pénz marad adó- és járulékcsökkentésre

A 2009-re tervezett adó- és járulékcsökkentésre fordítható forrásokat február végén még 200-250 milliárd forintra becsülte a kormányzat, ma reálisan ennél 100 milliárd forinttal kisebb összeggel lehet számolni - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter.

MTI Itthon

Fidesz-ötlettár: adómentes piacot minden faluba!

Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő el szeretné érni, hogy minden hazai településen legyen hetente legalább egyszer, kétszer nyitva tartó, helypénz- és adómentes piac, ahol a helyi lakosok megvásárolhatják az őstermelők és kistermelők áruit.

18 ezer BKK mobiljegy fogyott június óta

18 ezer BKK mobiljegy fogyott június óta

A lebombázott Aleppóban turistáskodott egy lány, és levideózta az egészet

A lebombázott Aleppóban turistáskodott egy lány, és levideózta az egészet

Fekáliával kenték össze egy momentumos aktivista autóját

Fekáliával kenték össze egy momentumos aktivista autóját

Magát videózta M. Richárd a Dózsa György úti halálos balesetkor

Magát videózta M. Richárd a Dózsa György úti halálos balesetkor

Videóban mondjuk el, hogyan ismerheti fel az áljelölteket

Videóban mondjuk el, hogyan ismerheti fel az áljelölteket

Jogerős: jár a kártérítés a gyöngyöspatai roma diákoknak a szegregáció miatt

Jogerős: jár a kártérítés a gyöngyöspatai roma diákoknak a szegregáció miatt