szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Reneszánszát éli Magyarországon az őshonos mangalica. Mindinkább felértékelődik ez a finom húsú, az egészséges étrendbe illeszthető sertés, amelyből ma 10 ezer anyakocát tartanak a gazdák – közölte a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke.

Mangalica koca. Új honfoglalás
© agraria.org
Metes György elmondta, hogy hiába vették fel a mangalicát 2005-ben a magyar őshonos állatok listájára, azóta sem élvez semmiféle állami támogatást. Pedig ez a különleges fajta széles körben elterjesztve nagyot lendíthetne például a hazai idegenforgalmon, a vendéglők étlapjain szerepelve vonzhatná az ínyencfalatokra nyitott közönséget. A mangalica zsírja nem gyarapítja a vér koleszterin- és trigliceridszintjét.

A finom és mégis egészséges húsnak viszont ára van. A mangalica tartása ugyanis többe kerül, mint a többi sertésé. Kukorica helyett árpát, búzát, napraforgót, lucernát eszik, zsúfolt ól helyett nagy kifutón erősítheti izomzatát, a természetes életmód miatt pedig a hagyományosnál 5 hónappal később éri el a 130 kilós vágósúlyt, ami többletkiadással jár – mondta a szakember. Ezt a költséges tartást, támogatás nélkül sokan nem bírják, a 198 nyilvántartott mangalicás gazda közül 20-an kénytelenek most feladni a küzdelmet az öldöklő árversenyben.

A többiek életben maradását viszont elősegíti az úgynevezett szolidaritás kereskedelem élénkülése. Mind több, a növekvő élelmiszerárakra választ kereső ember a kereskedő-láncokat, bevásárló központokat kihagyva közvetlenül a gazdától veszi meg a friss portékát, köztük a mangalica húst. Így olcsóbban, jobb minőségű élelem kerülhet a család asztalára. Többen összeállnak és közösen a városokból leutaznak a paraszti portára a tojás, zöldség, tejtermék beszerzésére. Így jól jár a gazda is, mert nincs kiszolgáltatva a felvásárlók árdiktátumának. Ebből kiindulva a mangalicatartók most egy termelő és értékesítő szövetkezetet hívnak életre, az új szervezet egyszerűbbé, olcsóbbá teheti a mangalica forgalmazását – mondta Metes György.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Gasztro

Mangalicakolbász dudaszóval

Húsimádóknak február 8-10. között a Vajdahunyadvárban a helyük az I. Budapesti Mangalicafesztiválon, ahol ingyenes belépés mellett kolbásztöltő vetélkedőn, bográcsfoglaláson, disznótoros kóstolón, főzőversenyen vehetnek részt népzenei aláfestéssel.

Prizma

Mangalicafesztivál

A mangalicasertés, az utóbbi években az egyik legkeresettebb hungarikum tiszteletére rendeznek a hétvégén...