szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hosszas előkészítő munka után megkezdődött a magyar közösségi bormarketingprogram végrehajtása – közölte Nemes Richárd, a Magyar Bormarketing Kht. ügyvezetője.

Barrique-hordók és érlelőtartályok a villányi Wunderlich pincészetben.
Jön a közösségi bormarketing
© hvg.hu
A belföldi marketingprogram keretében az elmúlt hetekben regionális programok és rendezvények támogatása, valamint piackutatás témájában jelentek meg pályázati, illetve ajánlati felhívások. A külpiaci marketingprogram alapvető célja pedig a Magyar Bormarketing Kht. által jegyzett Wines of Hungary közös márka felépítése és kommunikációja, valamint úgynevezett generikus promóciós programok szervezése és lebonyolítása.

A magyar borágazat szakmai szervezeteit összefogó Magyar Bormarketing Kht. által kidolgozott Nemzeti Bormarketing Program megvalósítására a borászatok által a forgalomba hozott borok után fizetett literenkénti 8 forintokból származó járulékbevétel 60 százaléka nyújt fedezetet.

A források felosztása – ami ebben az évben várhatóan mintegy 700 millió forint lesz –, valamint a konkrét pályázatok meghatározása és értékelése a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által létrehozott Bormarketing Bizottság feladata. A döntéseket azonban minden esetben a miniszter hozza meg. A pályázatokkal és beszerzésekkel kapcsolatos szakmai előkészítő, koordináló és ellenőrző tevékenységet az FVM Agrármarketing Centrum és a Magyar Bormarketing Kht. közösen végzi.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Vállalkozás

Magyar-kínai borászati együttműködés

Együttműködési szerződést írt alá Baján a Sümegi és Fiai Pincészet - Keller Kft., valamint egy kínai cég a magyar borok kínai kiviteléről, kínai szőlőfeldolgozásról és borelőállításról, valamint közös értékesítésről.

MTI Itthon

Törvényi védelem alá kerülhet a tokaji borvidék

Az év végéig lezárulhat a tokaji borvidék történeti tájjá nyilvánításának folyamata. Ezzel a lépéssel a tokaji világörökségi helyszín törvényi védelem alá kerül - mondta Fejérdy Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnökhelyettese.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Az egri borászati kutatóintézet szerint kiváló a 2007-es évjárat

Kiváló évjáratként jegyezhetik fel a 2007-ben leszüretelt szőlőből készült egri bort – közölte csütörtökön a földművelési tárca egri szőlészeti és borászati kutatóintézetének vezetője. A leszüretelt szőlő fajtától függően 1-2 magyar mustfokkal meghaladja a korábbi években mért értéket, ami kiugró eredmény – mondta Gál Lajos.