szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sehogy sem sikerül kézben tartani az állami kiadásokat, és a két éve indított kiigazítás is inkább épül a bevételek emelkedésére, mint a költségek leszorítására – írja a Világgazdaság a költségvetési adatokra, valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) minapi tanulmányára hivatkozva.

A Világgazdaság által idézett ÁSZ-tanulmány szerzői szerint az állami bevételek olyan jól alakulnak, hogy már tavaly túllépték az eredetileg csak 2008-ra tervezett szintet, a kormány pedig immár még magasabb mértékkel számol. Igen ám, de eközben a kiadások idén pontosan annyival – a GDP arányában 0,6 százalékkal – lépik túl az eredeti tervet, amennyivel több bevétel folyik be az állam kasszájába. A kormány eredetileg a GDP megközelítően 2 százalékával akart kevesebbet költeni, de már csak 1,3 százalékpontos apadásra van esély, egyebek között a nyugdíjak és a közszférában dolgozók keresetének alakulása miatt.

A tanulmány szerint ma még lenne lehetőség arra, hogy a kormány visszafogja a kiadásokat, így a bevételi többletek akár jelentős reformok számára is mozgásteret teremthetnének. De erre kevés az esély: a várható bevételi többleteket ugyanis jövőre is a kiadások növekedése követi.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!