Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A magyar háztartások tavaly ruházati termékekre, cipőre és kiegészítőkre átlagosan 104 ezer forintot költöttek, ami 1,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál – közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet.
A GfK vizsgálata szerint a textilpiac 2006. évi rekordforgalmát követően 2007-ben a háztartások kevesebbet költöttek ruházati termékekre. A ruházati piac mérete értékben kifejezve 2006-ig minden évben növekedett a megelőző évhez képest, és 2006-ban elérte a rekordnak számító 358,1 milliárd forintot. A magyar háztartások által ruházati termékekre költött összeg nagysága azonban 2007-ben 3,7 százalékkal 345,5 milliárd forintra esett vissza.
A felmérés alapján a 2005-ös kiemelkedő, 245,5 millió darabos forgalom után, 2006-ban 3,2 százalékkal csökkent a ruházati piac mennyiségben kifejezett mérete. A megszorító intézkedések hatására 2007-ben további 2,3 százalékos mennyiségi visszaesés volt tapasztalható, így a magyar háztartások a tavalyi évben 232,1 millió darab ruházati terméket vásároltak összességében.
A GfK szerint egy átlagos magyar háztartás 2007-ben 13 alkalommal vásárolt valamilyen felsőruházati, 10 alkalommal pedig alsóruházati terméket, cipőt hét, sportruházatot pedig három alkalommal vett.
A kutatás kimutatta azt is, hogy a magyar háztartások ruházati kiadásaik egyre nagyobb hányadát fordítják cipőre: míg ez 2006-ban a ruházatra költött összeg 24,2 százalékát tette ki, 2007-ben már elérte a 25,4 százalékot.
Folyamatosan csökken ugyanakkor a felsőruházatra költött összegek aránya, bár továbbra is ez a szegmens adja az értékbeli forgalom több mint ötven százalékát. A teljes ruházati költésen belül a sportruházatra fordított kiadások aránya is folyamatosan mérséklődik 2005-től kezdődően.
A kutatás szerint az egyes üzlettípusokban realizált költések párhuzamban állnak a beszerzések mennyiségével: a legtöbbet általános ruházati üzletekben vásárolták (24 százalék), de a mennyiségalapú forgalomból közel hasonló mértékben részesedtek a távol-keleti üzletek (23 százalék) és az utcai árusok (23 százalék) is.
A legnagyobb mértékben – közel 7 százalékkal – 2007-ben az előző évhez képest a munkaruhák átlagára növekedett. Az inflációtól elmaradó mértékű árnövekedés volt megfigyelhető a bébi ruházat, a kiegészítők és a cipők esetében. A sportruházat átlagára csak minimálisan emelkedett, ugyanakkor mind a felsőruházat, mind pedig az alsóruházat átlagárában csökkenés figyelhető meg.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.