A jegybankok és a stagfláció

A jegybankok stagflációs helyzetben vagy a pénzkínálat emelésével ösztönzik a gazdaságot, ami felgyorsíthatja az amúgy is magas inflációt, vagy infláció csökkentése érdekében szigoríthatják a monetáris politikát (aminek fő eszköze a kamatok emelése lehet), ez azonban még magasabb munkanélküliséget és még lassabb gazdasági növekedést okozhat.

Az utóbbi hetekben a gazdasági növekedés lassulása helyett elsődleges veszélyként a nyersanyagárak és az ezáltal generált inflációs veszély került a figyelem középpontjába. Ebben a G8-ak (a hét legfejlettebb ország és Oroszország) pénzügyminiszterei is egyetértettek legutóbbi tanácskozásukon: vagyis abban, hogy a magas olaj- és élelmiszerárak, valamint az ebből fakadó gyors ütemű infláció jelenti a legnagyobb veszélyt a világgazdaságra, és nem a hitel- és pénzpiaci problémák. A magas árak akadályozzák a stabil növekedést, emellett rendkívül nehéz helyzetbe hozzák a gazdaságilag sebezhetőbb államokat és növelik a globális inflációs nyomást.

Intő jel, hogy a globális átlagos inflációs ráta 1999 óta a legmagasabbra, 5,5 százalékra emelkedett. Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke is aggodalmának adott hangot emiatt egy közelmúltban elhangzott nyilatkozatában, melyben megjegyezte, hogy a magasabb árindexek megemelik az inflációs várakozásokat, amelyek azután magasabb bérkövetelésekbe torkollanak és beindíthatják a bér-ár spirált. Az EKB elnöke emiatt arra intette a világ jegybankjait, hogy óvakodjanak a 70-es években elkövetett hibáktól.

Az Economist gazdasági hetilap számos figyelmeztető jelre is felhívta a figyelmet, amelyek arra mutatnak, hogy a feltörekvő országok megismételhetik a fejlett országok rossz gazdasági döntéseit, ami végül a ’70-es évek stagflációs – vagyis az erős inflációs nyomással párosuló stagnálás – időszakához vezetett. Ekkor a központi bankok elkövették azt a hibát, hogy laza monetáris politikát folytatva alacsonyan tartották a kamatokat, így az akkori magas olajárak hatása átszivárgott más árakba is.

A hasonlóságok között említette például, hogy a feltörekvő országokban csak külső tényezők által vezérelt átmeneti sokként kezelik az inflációt, és nem érzik szükségét az irányadó alapkamatok emelésének. A szigorítás helyett az árakat hatósági kontrollal és szubvenciókkal próbálják kordában tartani, aminek következtében a pénzkínálat mintegy háromszor olyan gyorsan nő, mint a fejlett országokban. A szükséges lépések megtételét nehezíti, hogy ezekben az országokban a központi bankok nem teljesen függetlenek, a kormány sokszor gyakorol nyomást rájuk annak érdekében, hogy az alapkamatot alacsonyan tartva élénkítsék a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést. Az inflációs célok sincsenek megfelelően kijelölve, és ezáltal nő a veszélye a bér-ár spirál kialakulásának.

A laza monetáris kondíciók és az ennek következtében megélénkülő kereslet már több országban is megjelent az inflációs adatokban. Kína, India, Indonézia és Szaúd-Arábia gyakran kozmetikázott adatai is már 8-10 százalékos áremelkedést mutatnak, Oroszországban 15 százalék fölötti, Argentínában – a megbízhatatlan hivatalos közlés miatt a Morgan Stanley által kiadott becslése szerint – 23 százalék körüli, Venezuelában pedig közel 30 százalékos drágulást tapasztaltak egy év alatt.

A dollárhoz kötött gazdaságoknak a Fed feladta a leckét. © AP

A megugró inflációnak azok a fejlődő gazdaságok vannak leginkább kitéve, ahol gazdasági növekedés magas és az áremelkedés mellett a bérek és a maginfláció is emelkedik. Ez alapján az inflációs veszélynek leginkább kitett országok közé sorolható Argetnína, Brazília, India, Oroszország, a közel-keleti olajexportőr országok. A kevésbé veszélyeztetett fejlődő országok között Kína, Dél-Korea, Mexikó és Törökország említhető.

A magas infláció elleni eredményes védekezésként elemzők egyértelműen a szigorú monetáris politika alkalmazását látnák kívánatosnak, ám a helyzetet még bonyolultabbá és nehezebbé teszi az a tény is, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az alacsonyan tartott irányadó kamatával pont az ellenkező monetáris politikát kényszeríti ki azoktól az országoktól, amelyek a valutájukat a dollárhoz kötötték. Ennek eredményét mutatja, hogy a dollárhoz kötött gazdaságok – különösen Ázsia és az Öböl-menti országok – tapasztalhatták a legnagyobb áremelkedést.

Az alacsonyan tartott kamatoknak viszont nagyobb tétje is van: minél tovább tartják alacsonyan a fejlődő országok a kamatokat, annál nagyobb a lehetősége a globális infláció emelkedésének. Az Economist üzleti hetilap az inflációs folyamatokat elemezve viszont már azt is valószínűsítette, hogy a nyár közepére a 10 legnagyobb feltörekvő országból ötben 10 százalékra vagy afölé emelkedhet az infláció, így a világ népességének mintegy kétharmada szenvedhet a kétszámjegyű infláció hatásaitól.

A brit jegybank elnök nyílt levélben magyarázkodott a magas infláció miatt. © AP

Bár Európa legtöbb országát kisebb mértékű infláció fenyegeti, a napokban közzétett adatok szerint így is sorra dőlnek meg sokéves rekordok. Az euróövezetben májusban minden várakozást meghaladva, átlagosan 3,7 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, és ez a legújabb rekord a közös statisztika 1997. januári bevezetése óta. Az egész EU-ban a tizenkét havi infláció májusban átlagosan 3,9 százalékra gyorsult az áprilisi 3,6 százalékról. A legnagyobb Lettországban volt, 17,7 százalékos, a legkisebb Hollandiában, 2,1 százalékos.

Ausztriában 15 éves rekord dőlt meg májusban: a tizenkét havi infláció hazai szabvány szerint számolva 3,7 százalékra emelkedett az áprilisi 3,3 százalékról, EU-szabvány szerint pedig 3,8 százalékos volt. Svájc májusban 14,5 éves rekordot döntött, 2,9 százalék volt az éves szintű infláció. Franciaországban is évtizedes csúcsra emelkedett a májusi infláció: az uniós szabvány szerint számolva 3,7 százalék – ami 12 éve nem látott érték – a francia metódus szerint pedig 3,3 százalék volt az év/éves adat – erre viszont 1991 óta nem volt példa. A német infláció is – az eddig megszokotthoz képest – tovább szárnyalt: májusban a 3 százalékos várakozásokat meghaladva 3,1 százalékkal nőtt.

Nagy-Britanniában a központi bank elnökének a – szintén rekordnak számító – májusban közölt 3,3 százalékos tizenkét havi infláció miatt nyílt levélben kellett magyarázkodnia. (Az 1997-ben félig függetlenített brit központi bank számára a kormány szabja meg az inflációs célt, ami 2 százalék tizenkét hónapra, és a bank elnökének nyílt levélben kell magyarázatot adnia, amennyiben a tizenkét havi infláció több mint egy százalékponttal eltér a céltól, akár fölfelé, akár lefelé.) Ebben a Bank of England elnöke, Mervyn King elismerte, hogy az infláció fő adata az idén a 4 százalékot is túl fogja lépni, és jövőre is sokáig a 2 százalékos cél fölött lesz.

A kelet-közép-európai régiós körkép a Nyugat-Európaihoz képest jóval szélsőségesebb képet mutat. Egyes országokban egy nemrégiben kiadott elemzés szerint már a recesszió réme is felütheti a fejét.

Magyarországon az infláció sok éves átlagot ugyan nem döntött, viszont a legborúlátóbb elemzői várakozást is felülmúlta a májusi 7 százalékos éves szintű fogyasztói áremelkedéssel. A Magyar Nemzeti Bank alapelőrejelzése szerint 2008-ban 6,3 százalékos lesz a pénzromlás mértéke és a 3 százalékos inflációs célt 2010-re érjük el –  talán. Ezt persze jelentősen befolyásolja a világgazdasági környezet. Ha az elmúlt néhány évben megfigyelt ütemben tovább folytatódik az olajár emelkedése, illetve az élelmiszeráraknál nem lesz korrekció az év második felében, akkor ez begyűrűzik az itthoni árakba is – figyelmeztetett a magyar jegybank a májusi inflációs jelentésében.

Csehország az idén januárban és februárban érte el a kilencéves inflációs csúcsot. Az akkori 7,5 százalékos tizenkét havi ráta májusban 6,8 százalékra csökkent, ami megegyezett az áprilisival.

A lengyeleknél is veszélyben a központi bankjuk által erre az évre kitűzött 2,5 százalékos inflációs cél: idén májusban az áprilisi 4,0 százalékról a fogyasztói árak májusban éves szinten 4,4 százalékkal emelkedtek. Lengyelország februárban (4,2 százalék) döntötte meg hároméves inflációs csúcsát.

Szlovákia számára az euró bevezetése miatt az infláció jelenti a legnagyobb veszélyt. Itt továbbra is a viszonylag nagy gazdasági növekedést kíséri erős infláció. Májusban a tavalyi 1,5 százalékos szintről 4,0 százalékra emelkedett a tizenkét havi infláció EU-szabvány szerint számolva.

A balti kistigrisek viszont a Capital Economics makrogazdasági elemzőközpont szerint a recesszió szélére kerültek. Észtország és Lettország gazdasága az idei év első negyedében már-már zsugorodott. A két nehéz helyzetbe került balti állam a magas inflációval is bajlódik: erre az évre az elemző cég 11 százalékot jósol Észtországban, 17,5 százalékot pedig Lettországban. Litvániában, ahol májusban a 12 százalékos éves szintű infláció 11 éves csúcsot döntött meg, a gazdaságelemző 12,5 százalékos inflációt valószínűsít.

Ukrajnában sem valami rózsás a helyzet: az infláció 18-19 százalékot is elérhet az idén a tavalyi 16,6 százalék után.

Az inflációs adatok közleményeiből minden esetben kiderült, hogy az árszínvonal megugrását alapvetően az üzemagyag- és az élelmiszerárak emelkedése okozta. A nyersanyagárak emelkedése mögött pedig az olyan rohamosan fejlődő óriások, mint India és Kína energiaéhsége húzódik meg elemzői vélemények szerint. Ezek alapján viszont több elemzés is azt a következtetést vonja le, hogy a jövőben a fejlett országoknak egy dologgal minden bizonnyal számolniuk kell: tartósan magas energia-, élelmiszer- és nyersanyagárakkal.