Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország állam- és kormányfői „komoly aggodalmuknak” adtak hangot a kőolaj és az élelmiszerek árának az emelkedése miatt, mivel ez komoly kockázatot jelent világszerte a gazdasági növekedésre.
A csúcstalálkozó keddi, második munkanapján kiadott közleményben a G8-ak azt szorgalmazták, hogy rövid távon növelni kell az olajtermelést és az olajfeldolgozást, középtávon pedig fokozni kell az ágazatban a beruházásokat. A résztvevők szerint a kőolaj és az élelmiszerek árának az emelkedése növeli a globális inflációs nyomást, és komoly következményeket jár a leginkább sebezhető országban.
A G8-ak szerint tovább kell javítani az energiafelhasználás hatékonyságát, és változatosabbá tenni az energiaforrásokat. Az energiaellátás biztonságának fokozása érdekében a G8-ak az új technológiák és az energiahatékonyság témakörében fórum megrendezését javasolják a termelők és a fogyasztók részvételével, de erről részleteket nem közöltek.
A közlemény szerint a pénzpiacok némi javulása volt tapasztalható az elmúlt hónapokban, de „a feszültségek még élesek” – állapították meg. A G8-ak végül a világkereskedelmi tárgyalások gyors befejezését sürgették. E tárgyalások lezárását akadályozza, hogy a fejlett és a fejlődő országok eltérően ítélik meg a mezőgazdasági támogatások és egyéb termékcsoportok vámja csökkentésének szükséges mértékét. A résztvevők külön nyilatkozatot fogadtak el az üvegházhatás mérsékléséről.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.