Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A második negyedévben minden bizonnyal visszaesett a német gazdaság teljesítménye az első negyedhez képest, vagy legalábbis erősen lassult a fejlődése, vélték elemzők szerdán. A francia külkereskedelmi hiány pedig egyre nagyobb.
Abból következtettek, hogy a német export májusban csökkent áprilishoz képest, az import viszont kissé nőtt, így a külkereskedelem „negatív hozzájárulóvá” vált a GDP-növekedéshez, ilyenre régóta nem volt példa Németországban. A német hazai össztermék alakulásának évek óta az export és a beruházás a fő mozgatója, miután a keresleti oldal legnagyobb tétele, a lakossági fogyasztás gyakorlatilag stagnál.
Májusban a német export 3,2 százalékkal 82,6 milliárd euróra csökkent, és csak 2,5 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, közölték a szövetségi statisztikai hivatalban szerdán. Az import, 68 milliárd euró, 0,7 százalékkal haladta meg az áprilisit, és 8,2 százalékkal az egy évvel korábbit. Így a többlet 14,6 milliárd euróra csökkent az áprilisi 17,8 milliárdról, és kisebb a tavaly májusi 17,4 milliárdnál is.
A német külkereskedelemnek főleg az általános euróövezeti gazdasági ütemvesztés ártott meg. Az euróövezetbe irányuló német kivitel májusban 0,5 százalékkal volt több az egy évvel azelőttinél, miközben az EU-n kívülre irányuló export 4,2 százalékkal gyarapodott.
Németországban az idei első negyedévben 12 éve legnagyobb ütemben erősödött a gazdaság egy negyedéven belül, elsősorban a tőkebefektetések hatására. Az első negyedévben a hazai össztermék 1,5 százalékkal volt nagyobb a tavalyi utolsó negyedévinél, amikor 0,3 százalékos volt a negyedéven belüli növekedés. A német GDP növekedése, rendre az egy évvel korábbihoz képest, az első negyedévben 1,8 százalékra gyorsult a tavalyi utolsó negyedévi 1,6 százalékról, illetve munkanapokkal kiigazítva az ütem 2,6 százalékra ugrott 1,8 százalékról.
A GDP-számításhoz figyelembe vett export az első negyedévben 5,9 százalékkal volt nagyobb a tavalyi első negyedévinél, miután tavaly átlagosan 7,8 százalékkal bővült. Az import növekedése továbbra is ennél lassúbb volt: az első negyedévben az éves többlete 4,0 százalékos volt, a tavalyi egész évi, 4,8 százalékos bővülés után.
Az első negyedévben a lakossági fogyasztás, munkanap-kiigazítás nélkül, 0,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, miután tavaly átlagosan 0,4 százalékkal csökkent.
Hasonló pályát jár be a francia külkereskedelem: májusban az export, 34,719 milliárd euró, 1,7 százalékkal csökkent áprilishoz képest, miközben az import 1 százalékkal 39,457 milliárd euróra nőtt. Így a hiány 4,738 milliárd eurós, havi rekordra ugrott, jelentették a francia statisztikai hivatalban szintén szerdán. Elemzők szerint a rosszabbodásért egyértelműen az euróövezeti és az EU-beli gazdasági környezet okolható, és nem pedig az euró erősödése és a kőolaj drágulása, hiszen a francia külkereskedelmi hiánynak több mint a fele az EU-n belül keletkezett.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.