Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A repülőjegy-vásárlóknak joguk van tudni, pontosan mennyibe is kerül a jegyük, ezért a meghirdetett viteldíjaknak a jövőben tartalmazniuk kell az összes adót és díjat. Ezt tartalmazza az az uniós rendelet, amelyet szerdán második olvasatban is megszavazott Strasbourgban az Európai Parlament (EP).
A tagállamok kormányait képviselő Tanáccsal már egyeztették a jogszabálytervezetet. A jövőben eszerint az utazóközönséget közvetlenül célzó információban feltüntetett repülőjegyáraknak az alapviteldíjon túl tartalmazniuk kell minden adót, el nem kerülhető díjat, pótdíjat, költséget, amely ismert a megjelenés idején. A szöveg külön kiemeli, hogy az információk átláthatóságának követelménye az internetre is vonatkozik.
A választható szolgáltatásokat világosan, átláthatóan, félre nem érthetően kell bemutatni a foglalási folyamat elején. Ezeket az opciókat - ha akarja - a vásárlónak kifejezetten meg kell jelölnie, nem lehet tehát automatikusnak venni a választást. A reptéri, illetve fedélzeti biztonsághoz kapcsolódó költségeket - ha vannak ilyenek - külön fel kell majd tüntetni a jegyen, vagy más módon jelezni kell az utasnak. Az új rendelet várhatóan az év végén vagy a jövő év elején lép hatályba.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.