Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Továbbra is abnormálisan magas a kőolaj ára az OPEC elnöke szerint, aki azt mondta, hogy ha folytatódna az energiahordozó árának a csökkenése, az olajkartell akkor sem mérsékelné a termelését, mivel jelenleg kiegyensúlyozott a piac.
Sakin Helil, aki egyben Algéria energiaügyi minisztere, megismételte azt a hétvégi kijelentését, hogy a kőolaj ára 80 dollárra, sőt az alá csökkenne, ha folytatódna a dollár drágulása és mérséklődnének a geopolitikai feszültségek, különösen ami Iránt illeti. Helil minderről akkor beszélt, amikor tárgyalt az indonéz energiaügyi miniszterrel.
Helil erre külön nem tért ki a megbeszélés során, de az utóbbi időszakban számos OPEC-ország jelezte: a magas olajárért nem a kínálati hiány a felelős.
A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta július 11-én állította be a 147,27 dolláros – napközbeni – rekordját. Azóta közel 22 százalékkal gyengült, de így is 30 százalékkal többe kerül, mint az év elején. Kedden röviddel 11 óra előtt a WTI ára 75 cent drágulással 125,48 dolláron állt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.