Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kissé erősödött a forint, az eurót 243,05/15 forinton jegyezték csütörtök délelőtt kilenc óra után a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 243,40/50 forint után.
A devizapiacok megnyugvással fogadták a módosított amerikai pénzügyi mentőcsomag terv szenátusi elfogadását, amely valószínűsíti, hogy a képviselőház is áldását adja a tervre. A piacok az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülését követő indoklásra várnak. A várakozások szerint a kamat a jelenlegi 4,25 százalékon marad, a tájékoztatóból azonban következtetéseket lehet majd levonni a küszöbön álló kamatcsökkentések ütemtervére. A kamatcsökkentés mellett a piacok likviditásigénye szól, ellene pedig az EKB által elfogadhatónak tartottnál magasabb inflációs ráta. Azt EKB már több alkalommal világossá tette, hogy kamatpolitikájában az infláció visszaszorítását tekinti elsődleges célnak, ugyanakkor a piacok likviditás igényét más eszközökkel kívánja kielégíteni.
Negatív devizapiaci fejlemények híján a régiós devizák az erősödő kockázatvállalási hajlandóságnak és a piaci likviditás növekedésének köszönhetően erősödésnek indulhatnak.
Az euró tovább gyengült a dollárral szemben a nemzetközi devizapiacokon. Csütörtök délelőtt 1,3930 dollárnál járt az árfolyam, mintegy fél százalékkal gyengébben a szerda estinél.
A dollárt 174,50/60 forinton jegyezték, míg szerda délután 173,40/50 forinton. A bankközi forintpiacon az új tartalékolási periódus elején 8,50 százalékon áll az o/n kamat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.