„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az Európai Bizottság elnökének hétfői jelentése azt mutatja, hogy gyökeres átalakulás megy végbe az Európai Unió egyes tagállamainak gazdaságában, egymáshoz viszonyított helyzetében - értékelte a jelentést kedden Ománban Gyurcsány Ferenc kormányfő.
Azok az országok, köztük Magyarország, amelyek az elmúlt években sok kihívással néztek szembe, és kemény intézkedésekre kényszerültek, mostanra egy sor mutató tekintetében a mezőny közepén vagy első harmadában helyezkednek el, megerősítették pozícióikat az EU-n belül - mondta az ománi látogatásra utazó magyar kormányfő az MTI-nek adott nyilatkozatában a repülőgép fedélzetén.
A korábbi éltanulókból mára sereghajtók lettek - fogalmazott, Írországot, Nagy-Britanniát és a balti államokat említve név szerint. A miniszterelnök kifejtette: a bizottság lényegesen pesszimistább előrejelzést hozott nyilvánosságra, mint amilyennel a tagállamok számoltak. Huszonhétből huszonhét tagországnak kell szembenéznie azzal, hogy gazdasága gyengében teljesít 2009-ben, mint az unió remélte, vagy mint maguk a tagállamok remélték ősszel, amikor költségvetésüket készítették.
Magyarország a második legpontosabb prognózist készítette az uniós tagállamok közül. Kevesebb mint egy százalék eltérés mutatkozik a gazdasági növekedés adatában, és a feltételezett év végi hiányban alig van eltérés az unió előrejelzése és a mi saját korábbi számításaink között - hangsúlyozta Gyurcsány.
Kijelentette: minden kormánynak az a dolga a mélyülő válság körülményei között, hogy újragondolja teendőit. Magyarország e tekintetben az élen jár, a magyar kormány elsőként kezdte el az ország lehetőségeinek és feladatainak átfogó újragondolását.
A továbbiakban kifejtette: az első számú közellenség most a recesszió. Úgy kell fellépni ellene, hogy ne kockáztassuk azt, amit már elértünk, az egyensúlyi pályát. Egyensúlytartó és növekedést ösztönző gazdaságpolitikára van szükség. Az elmúlt két évben folytatott gazdaságpolitikában az egyensúly volt a prioritás. Tavaly ősszel már a finanszírozás fenntartása került előtérbe, hogy legyen elegendő pénz a gazdaságban. Mára a növekedés ösztönzőinek megtalálása vált az első számú feladattá.
Az országnak olyan növekedési stratégiára van szüksége, amelyben sok eszközt alkalmazunk egyszerre; a foglalkoztatási, a szociális és az adórendszer megújítására párhuzamosan van szükség - szögezte le a kormányfő.
Hasonlóan fontosnak nevezte a közösségi forrásokból finanszírozott beruházások felgyorsítását és élénkítését, illetve a korrupció és a szürke gazdaság elleni hatékony fellépést.
Amíg mi energiaügyekről és magyarországi befektetési lehetőségekről tárgyalunk Ománban és Katarban, addig a kormány tagjai előkészítik a szükséges döntéseket - mutatott rá a miniszterelnök. Hozzátette: zajlik a rendkívüli parlamenti ülésszak előkészítése, és előkészítjük a társadalmi partnerekkel is a hivatalos konzultációkat. Gyurcsány Ferenc örömét fejezte ki, hogy Sólyom László köztársasági elnök jelezte: részt vesz a rendkívüli parlamenti ülésen.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.