Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A francia állam 5 milliárd euróval kívánja támogatni az Airbus nyugat-európai repülőgépgyártó megrendeléseit, mivel a járműiparhoz hasonlóan a polgári repülőgépgyártást is hitelválság fenyegeti – írta hétfőn a Les Échos című párizsi gazdasági napilap.
Az Airbus óriásgépe próbarepülésre vár. Fele annyi megrendelés © AP |
A kormány ezzel átmeneti hiteleket bocsát a légitársaságok rendelkezésére, hogy azok finanszírozási nehézségekre hivatkozva ne mondjanak le megrendeléseikről. A Les Échos szerint egy repülőgép finanszírozásának 40 százaléka a bankoktól érkezik, és a repülőgépgyártó nem tud a bankok nélkül létezni. Az Airbus szeretné elkerülni, hogy a már legyártott repülőgépei ne maradjanak vevő nélkül.
A lap szerint elképzelhető, hogy a francia kezdeményezést az Airbus többi alapító állama, Németország, Nagy-Britannia és Spanyolország kormánya is követni fogja.
Thomas Enders, az Airbus elnöke vasárnap úgy nyilatkozott, hogy a pénzügyi és gazdasági válság miatt 2009-ben 50-60 százalékos visszaesésre számít a megrendelések terén 2008-hoz képest. Hozzátette: az Airbus is küzd azért, hogy megrendelőinek megfelelő finanszírozást találjon. Azt is jelezte, hogy a válság már az öbölmenti arab országok ügyfelein is érződik, pedig ők az elmúlt években megsokszorozták megrendeléseiket az Airbus felé.
A cégvezető a tavalyi év értékelésekor január közepén már közölte, hogy nehéz évre számít, mert 2003 óta először kevesebb megrendelés, mint szállítás várható. John Leahy kereskedelmi igazgató akkor 50 százalékos megrendelési visszaeséssel számolt: a tavalyi 777 helyett idén 300-400 rendelésre számít az Airbus.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.