Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Sovány pluszban kezdte a hetet a BUX. A Mol kurzusa újra 9000 forint alatt jár, az OTP Banké pedig továbbra is közelebb van 2200-hoz, mint 2300-hoz.
A BÉT vezető indexe a hétfői kereskedés kezdete után bő fél órával 11 696,92 ponton állt, 26,5 ponttal (0,23 százalékkal) a pénteki záróérték fölött.
A Mol részvényárfolyama 1,3 százalékkal, 8980 forintra csökkent. Az OTP ugyan erősített a kereskedés kezdetén, de a 0,22 százalékos plusz csak 2245 forintos árfolyamhoz volt elég.
A Magyar Telekom kurzusa 1,2 százalékkal, 580 forintra, a Richteré 0,5 százalékkal, 29750 forintra emelkedett.
Az elemzők úgy vélik: technikai szempontból a BÉT-en hétfőn emelkedésnek kellene következnie, a nemzetközi hangulat azonban meglehet, erre rácáfol.
A vezető európai indexek vegyesen kezdték a hetet. A londoni tőzsde vezető indexe, a FTSE-100 fél kilenckor 0,4 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,2 százalékos pluszban járt, a frankfurti tőzsde vezető mutatója, a DAX-30 viszont 0,2 százalékos mínuszban várta a szebb folytatást.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.